Mint beszámoltunk róla
Orbán: három és félmillió beoltottnál nyithatnak a teraszok 2021. April 14. 16:05 , Orbán Viktor miniszterelnök az iskolák újraindítása kapcsán ma bejelentette, hogy "fokozatosan és óvatosan" haladnak: jövő hét hétfőn kinyitják az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatát. A felső tagozatosok számára május 10-én nyílnak az iskolák, a középiskolákkal együtt. Addig marad a digitális oktatás.
Ebből látható, hogy visszafogottabbá vált a nyitási lendület a kormány részéről, ennek ellenére a szakszervezet úgy véli, hogy veszélynek teszi ki a kormány az óvodásokat, az alsósokat, azok szüleit, hozzátartozóit és ezért a kormánynak kell vállalnia a felelősséget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!