A hétvégén tizenkettedik alkalommal rendezték meg az uraiújfalui Esernyőfesztivált. A fesztivál többek között azért fontos a falu lakosságának, mert a Balogh-fivérek itt alkották meg
Tudta? Vas megyében találták fel az összecsukható esernyőt 2019. June 03. 20:34 a kis méretű, úgynevezett zsebernyőt. Aki esetleg nem hallott a Balogh családról és tevékenységükről, az a Művelődési Ház és Könyvtárban berendezett kiállításon tájékozódhat.
Az informatív kiállításon a zsebernyő feltalálása mellett, a Balogh család életébe is betekinthetünk. Egyedül csak az furcsa, hogy a Művelődési Ház színpadán nem kicsi, hanem nagy méretű esernyőket helyeztek el. De a különféle képek, portrék, kiállított tárgyak kárpótolják a látogatókat.
A megnyitó ünnepségen Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke bejelentette, hogy Vargyai Vilmos polgármesterrel felterjesztik a Balogh család szellemi hagyatékát a Vas Megyei Értéktár szellemi örökségei közé. Ez azért jelentős, mert az Értéktárban olyan dolgokat találunk, mint a Kőszegi vár, a Vasi Skanzen, a Jeli Arborétum, vagy a Ság-hegy krátere a Trianoni emlékkereszttel.
A megnyitón elhangzott beszédeket egy-egy vers szakította félbe, ami a mindennapi kenyérről szólt, és felsorolta, hogy miért jó magyarnak lenni. A helyi gyülekezetek vezetői az ünnepség zárásaként megáldották az új kenyeret. A rendkívül tömör, ám annál finomabb kenyérből minden jelenlévő kapott egy darabot.
Ezután a helyi színjátszócsoport előadása és táncos produkciója következett. Jó volt hallani, hogy a
Mi vagyunk a Grund
ennyire népszerű a gyermekek körében. A nap további részében fellépett a répcelaki Ümmögő Néptáncegyüttes. Őket a sárvári mazsorettek pörgős műsora váltotta, majd hat órakor azÚjfalusi csajok
derítették jó kedvre a közönséget. Este nyolc órától pedig Delhusa Gjon szórakoztatta a falu lakosságát.Akiket a programok esetleg kevésbé kötöttek le, kistermelőktől vásárolhattak. A mézen át a karkötőkön, nyakláncokon kívül, különféle műanyag játékok közül lehetett válogatni. A rendezvényt tombola, este tíz órakor tűzijáték és retró utcabál zárta.