Ez is: koronavírusos fagyikat találtak Kínában

Összesen 4836 doboz fagylalt fertőződhetett meg koronavírussal, amelyekből 2089 darabot lezártak, és megfigyelés alatt tartanak.

A hatóságok jelenleg 65 doboz fagyit vizsgálnak, amiket a helyi piacon értékesítettek, és a csütörtöki teszten pozitívak lettek a koronavírusra. A termékeket ukrajnai tejpor és savópor felhasználásával készítették. A koronavírus ugyanis képes a fagylaltban is fennmaradni, ugyanis a hideg tárolási hőmérséklet és a zsírtartalom kedvező életfeltételeket nyújtanak neki.

Az édességet árusító Daqiaodao Food 1662 alkalmazottja karanténban van, ebből 700-an már negatív tesztet produkáltak, a fagylaltot vásárlóknak pedig azt mondták, hogy figyeljék az egészségi állapotukat, és probléma esetén tájékoztassák a szakembereket. Dr. Stephen Griffin, a Leeds-i Egyetem virológusa azt mondja, hogy ez egyszeri eset, és nem szabad pánikot kelteni. - írja a 24.hu .


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19