Ipkovich és Czeglédy a Fidesz „halállistáján”

Napvilágra került a Fidesz állítólagos „halállistája”, ahol három szombathelyi politikust is nevesítettek. Ők azok, akik semmi jóra nem számíthatnak a hatalomváltás után.

Kezdjük azért egy kis kételkedéssel. A listát a belpol.hu közölte, az impresszum szerint főszerkesztője Menyhárt Mészáros László, aki bulvárújságíróként szerzett magának kétes hírnevet. Ő indította el a 90-es évek elején a Kacsa magazint, később pedig – többek között - a Netkacsa és a Fullánk c,. hasonló szellemiségű lapokban bukkant fel a neve. Egyik írása miatt rendesen el is látták a baját, néhány napot kórházban töltött.

A Fidesz belső köreiből származik a lista?

A belpol.hu imperesszumában főszerkesztőként szerepel, ennél többet nem nagyon lehet megtudni a lapról. Mndenesetre jól értesültnek tűnik, a

halállistáról

szóló cikkben például azt írják, hogy hosszú alkudás után, információs cserealku keretében, a Fidesz belső köreiből jutott hozzájuk a lista.

A Fidesz állítólagos "halállistája"

Ennek némiképp ellentmond, hogy szemmel láthatóan hevenyészetten gépelt oldalról van szó, amit kézzel írt megjegyzések tarkítanak. Viszont tartalmaz olyan információkat, amelyek megszerzése komoly munkába került. De nézzük a listát.

Azon természetesen szerepel a jelenlegi és korábbi kormány tagjainak nagy része, az MSZP vezetői és néhány vidéki politikus is. Kézzel nyilazták össze - a lista összeállítói szerint – összetartozó neveket. De nézzünk néhány érdekességet. Itt van Kéri László, aki mint BIT-tag szerepel. Juhász Ferenc mellett a lőszertender kifejezés áll, Kiss Pétert a kőszeg, tanusz (valószínűleg tanuszoda) megjegyzéssel illették.

Czeglédy Csaba és Ipkovich György a jobboldal feszült figyelmében
Mészáros Zsolt

Ipkovich és Czeglédy - összekapcsolva

A legtöbb kapcsolódási nyíl persze

Fleto

-tól ered, ő az, aki szinte öszefogja az 54 nevet tartalmazó listát. Van Miskovics Eszter – vérellátó, Regőczy Miklós – mill. tan., Káli Sándor – mélyg. (valószínűleg mélygarázs) összefüggés is.

De nézzük a Vas megyei neveket, szűkebb környezetünkből három név szerepel. Kezdjük Horváth Attilával, az MSZP városi elnökével. Őt csupán az lpk. sz.hely megjegyzéssel illették, Ipkovich György szombathelyi polgármester és Czeglédy Csaba alpolgármestert pedig egyszerűen összenyilazták. Úgy látszik, az a fő bűnük, hogy együtt dolgoznak.

Horváth Attila -
Horváth Balázs

Mindenesetre, ha valóban hiteles a dokumentum, annyit meg lehet állapítani belőle, hogy a Fidesz komolyan gondolja az

elszámoltatást

, és már bőszen keresik az ügyeket, amelyek mentén ezt meg lehet tenni. Ha valóban ezen dolgoznak, akkor új, nem biztos, hogy a demokrácia dicsőségét hirdető korszak kacsintgat az ablakon befelé. Ja, és ez csak az első lista. Állítólag.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű