Gangnam Style: a legtöbbet lájkolt YouTube-sláger

Senki sem tudja, miről szól, mégis mindenki odavan érte, Fluor Tomitól Britney Spearsig.

Alig több mint két hónapja került fel a videomegosztóra, de cikkünk megírásának pillanatában már túlvan a 233 milliós (!) megtekintésen a PSY nevű koreai rapper alkotása, ami Gangnam Style néven fut, mesterségének címere pedig az, hogy semmit nem értünk belőle, valamilyen természetfeletti erő folytán mégsem vagyunk képesek megnyomni a stop gombot.

A bekezdés után látható, meteorként milliók agyába beleégett klip főszereplője egy csupa dili faszi, aki öltönyben bolondériázva mutatja meg, hogyan kell táncolni a dalra: üde lovacskaként pattogva. A K-Pop (így hívják a koreai popzenét) sláger olyan iramban döntötte le az akadályokat maga előtt, körbejárva a Földet, hogy már Nelly Furtado is beillesztette koncertjébe, példáját pedig követte a Maroon 5 is. Aztán flash mobok szökkentek szárba szerte a világon a hülyetánccal, a paródiákról nem is beszélve.

Márpedig ha valamit parodizálnak, az a hírnév letörölhetetlen ismertetőjegye. Az énekes-rapper Pak Cseszangnak mondjuk ezt nem kell nagyon magyarázni, hiszen dalát nem csak az idei MTV Europe Music Awards legjobb videójának kategóriájában jelölték, de a Reuterstől a Wall Street Journal-on át a BBC-ig minden számottevő sajtóorgánum beszámolt róla, és még Britney Spearst is személyesen taníthatta meg a Szöul luxusnegyedének sznobjairól szóló, jobban mondva azokat kigúnyoló Gangnam Style-ra (beszédes, hogy ez a videó is már a 22 milliós nézettségnél jár).

Az őrület annak rendje szerint beharapta a hazai popszakma ügyeletes idiótáját, Fluor Tomit is, aki a főváros utcáin hódolt egy kicsit a táncnak konfekciós zakóban. A tanulság, amit ő maga megfogalmazott az élmény után:

lényegében akárhova mész Pesten, ha a Gangnam Style-t tolod, odacsapódik egy koreai és egyből letáncol.

Nem tudjuk, ez mennyire igaz, mindenesetre jól hangzik. És mutatjuk is a videót.

Ja, és azért a címben foglaltat is magyarázzuk meg: most, szeptember 20-án a zeneszám beírta magát nem csak a poptörténelembe, de a Guinness Rekordok Könyvébe is azzal, hogy a legtöbbet lájkolt videó a YouTube fennállása óta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű