1996-ban két huszonhárom éves kaliforniai egyetemista, Larry Page és Sergey Brin kitalált egy olyan keresőt, ami nem csak az adott kifejezések előfordulásának száma alapján dobta ki a találatokat, de azt is figyelte, hány másik weboldal mutat az adott site-ra. Nem is sejtették, hogy az ötlet milyen hamar repíti őket a csúcsra.
Tizenegy év elteltével a sufnigarázsban pátyolgatott projektet a világ domináns, mi több, leggyorsabban növekvő webhatalmaként tartjuk számon: a 123 milliárdot érő - és ezzel még a Microsoftot és Coca Colát is maga mögé utasító - Google magáénak tudhatja a legnépszerűbb e-mail szolgáltatást, online naptárat (ami ingyen küld emlékeztető SMS-t), webes alapú dokumentumszerkesztőt és táblázatkezelőt, hírolvasót és böngészőt, valamint a legkomplexebb térképes alkalmazást (amihez azóta saját műholdját is fellőtte). Tucatnyi sikeres fejlesztést pedig megvásárolt: övé a Blogger, a YouTube, a képmegosztó Picasa, és még egy sor apró sikersztori. Ahogyan az is, hogy hét amerikai elnökjelölt is felkereste őket - bizonyítva, mekkora tényezőről van szó.
A világ valamennyi információja egy fedél alatt
Éhsége nem csillapodott ennyivel: hozzálátott digitalizálni a világ könyvállományát, külön erre a célra felállított stábbal és szkennerekkel, miközben az elmúlt hetekben sok külföldi nagyváros után Budapesten is megfordult a Google Street View automobilja, panorámaképeket készítve a főváros utcáiról.
Úgy tűnik, a Google komolyan veszi emberfeletti vállalását: összegyűjteni, rendszerezni, és újratálalni a világ valamennyi információját. Elég jó úton halad.
Két német filmes pár éve egy nem túl fényes jövőt felvázoló ál-dokumentumfilmet is készített a Google térnyeréséről: eszerint a Google a világ legnagyobb webáruházával, az Amazonnal frigyre lépre minden ember a saját preferenciáinak, ízlésének megfelelő, precízen személyre szabott hírcsokrokat fog kapni, ami nemcsak halálra ítéli a hagyományos újságírást, de komplett adatbázist is felállít mindenkiről.
Itt még egyelőre nem tartunk, de ott már igen, hogy a Google apró keresődobozkájából naponta 400 millió ember kezdi a böngészést világszerte, mialatt szervergépek tízezrei fogadják be az adathalmokat – örökre megőrizve azokat. És ezt értsük szó szerint: ha egy weboldalt el is tüntettek, szinte biztos, hogy a Google irdatlan adattárjában ott lapul valahol. Ami egyszer feltűnik az interneten, azt NagyTesó jegyzi és őrzi.
"Do no evil" (Ne tégy rosszat)
Ez volna a Google mottója, amit vagy elhiszünk, vagy nem. Mert ne legyenek kétségeink például afelől, hogy a Google olvassa (ha nem is emberi szemmel, hanem gépi mechanizmussal) a leveleinket, figyeli mit és hogyan keresünk, és aztán melyik találatra milyen gyorsan kattintunk. Így vált a reklámipar egyik legfőbb tényezőjévé, hiszen minden korábbinál célzottabban tudja a reklámot eljuttatni az adott fogyasztóig (ha sok e-mailt váltunk a nemrég felszedett zsírpárnáinkról, akkor ne lepődjünk meg, ha egyszer csak fogyasztóteás reklámot kapunk valahol a böngészésünk során, és így tovább).
És van egy másik vetülete is a dolognak: értéke kizárólag annak van, akit a Google keresője megtalál, és jó helyen talál meg. Aki hátracsúszik a listán, annak nem sok babér terem. S bár a Google mindenütt igyekszik hangoztatni, hogy nem áll érdekében manipulálni a keresője találati eredményeit, biztosan vannak jónéhányan, akiknek ez érdekében állna. S ki tudja, mikor lesz akkor a a nyomás a részvényesek felől, hogy ez meg is történjen.
George Dyson tudománytörténész szerint a Google az információgazdaság nyersolaja, azonban ekkora erő és pénz egyetlen helyen felhalmozva veszélyessé válhat. A szoftverkreatívok melegágyának tartott Szilikonvölgy egyik vállalkozója, Andrew Keen ennél messzebbre megy: a két stanfordi ifjú gyakorlatilag forradalmasította a tudás természetét azzal, hogy ma már a keresés ("ráguglizás") beépült cselekvéseinkbe és gondolkodásunkba, viszont a Google szerinte "annyi információt halmozott fel az emberekről 10 év alatt, amennyit a föld valamennyi kormányzata együttvéve. Hozzájuk képest a KGB vagy a Stasi csak az ártatlan nagyi a szomszédból."
Meddig növekszik még?
Ahogyan az IBM uralta a nagyszámítógépek és hardverek piacát, majd a Microsoft a PC piacot, úgy reális az, hogy a Google az egész internet gyeplőjét tarthatja a kezében. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a webóriás az elmúlt években nagy tételben vásárolt fel optikai kábeleket, már ez az analógia is elégtelennek tűnik - lehet, hogy a Google saját internetre gyúr?
Ha arra nem is, a kaliforniai Mountain View-beli Googleplex irodakomplexumban (ami egyébként híres az alkalmazottak motiválásáról is: napi háromszori egészségkoszt, masszázs és pihenőszoba, biliárd, uszoda és edzőterem, spéci belsőépítésű szobák) folyamatosan születőben vannak új projektek, amik folyamatosan söpörnek el, vagy kebeleznek be jól beváltnak hitt üzleti modelleket. A világ ifjú és lángoló elméi dolgoznak e pillanatban is összetett fordítóprogramon, hangfelismerésen, és ki tudja még micsodán - a Google csápjai mindenhová odabirizgálnak.
A kérdés már csak az: jót tesz-e a szabad információ-áramoltatásnak a szupercég további növekedése, vagy egyszer csak azt vesszük észre, hogy mindenen tűlnőtt, de akkor már késő lesz?
Nem tudom. De azért ráguglizok a válaszra.
