Nézd meg Guy Ritchie filmjét, amiben Beckham vetkőzik!

Bizony, az egészet megmutatjuk, elejétől a végéig. Ugyanis mindössze másfél perces.

Szóval mi történik egy világhírű futballistával, ha egy elinduló terepjáró véletlenül lehámozza róla a fürdőköpenyt, és mindennek tetejében ő még ki is zárja magát a Beverly Hills-i nagylábon forgó villájából? Hát kispapucsban nekiiramodik, hogy utolérje a szerpentinen lefelé haladó terepjárót, lehetőség szerint légvonalban, miért is ne.

Mindeközben más is lekerül róla persze, hála az árkoknak-bokroknak, amiken keresztülvergődik, közben megzavar egy kölyökmeccset, átúszik egy medencét, és senki nem kiált rá, hogy

birtokháborítás, anyabaszó!

Pedig Guy Ritchie-től nem lett volna rossz húzás, ezeket a képsorokat ugyanis ő forgatta az egyik Magyarországon is népszerű tömegruházati divatláncnak, a H&M-nek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

3,5 millió dolláros reklámban félmeztelenkedik David Beckham

Vasárnap azok az amerikai háziasszonyok is a célkeresztbe kerülnek, akik amúgy a közelébe sem mennének az NFL döntőjének, a Super Bowl-nak.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű