Gyakorlatilag megteltek a kórházak

Orvosszakszervezet: ha mostantól nem emelkedne a koronavírusos betegek száma, akkor "legvégső erejüket megfeszítve" minden beteget el tudnának látni.

Ha minden így maradna, azaz mostantól nem emelkedne a betegek száma, akkor legvégső esetben el tudnának látni minden beteget, ezt mondta a Magyar Orvosok Szakszervezete az ATV híradójának. Az orvosi kamara is úgy látja, hogy az ellátórendszer mára elérte teljesítőképességének határát. Kásler Miklós úgy számol: januárra talán lelassulhat a járvány terjedése, de – ahogy fogalmazott – felelősséggel nem lehet kijelenteni, hogy mikorra várható a tetőzés.

A Magyar Orvosok Szakszervezete arra emlékeztetett: a járványgörbe ellaposodása nem a betegek számának csökkenését jelenti, legfeljebb stagnálást. „Hogyha ez december végén-január elején következik be, az már későn van, az pont egy hónappal van később, mint amennyit az egészségügy kapacitása elbír”.

A szakszervezet szerint gyakorlatilag megteltek a kórházak. „Ez azt jelenti, hogy ha minden így marad, akkor talán, esetleg, a legeslegvégső erejüket megfeszítve el tudják látni az orvosok és az ápolók a jelenlegi beteglétszámot”  – erről Daróczy-Gaál Ágnes, a szakszervezet alelnöke beszélt a híradónak. A szakorvosok arra panaszkodnak, hogy a rossz infrastruktúra mellett az is nehezíti a dolgukat, hogy a szakképzést nem igénylő munkákra sincs elég ember. Hiányoznak például a beteghordók vagy azok, akik segítenének a betegek etetésében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19