2010 decemberében nyílt meg a Gusto Burger & Café a főváros turistaelosztójában, a Váci utcában, ott, ahol a magyar ember kisebbséget képez a forgatagban bármely átlagos délutánon. Már csak ezért is tűnt pikáns húzásnak az új hazai gyorsétterem helyszínválasztása, arról nem beszélve, hogy vele egy vonalban, alig 5-10 perc gyalogtávra szívja el az éhes shoppingolókat a két nagy óriás, a McDonalds és a Burger King is. Úgy tűnik, itt csúcsra járt a befektetői bizalom, de nem baj, az optimizmus jó és tiszteletre méltó vezérelv.
Éppen fél napot koplaltunk már végig, amikor erre vetett a sors, be is tértünk egy gyorsteszt erejéig. Elsőre feltűntek a jókora erőfeszítések, amiket a dizájnba fektettek - és még ha voltak is mentorok, amik eszünkbe juthatnak (a logójuk kapcsán például a Starbucks kávézólánc hatása tagadhatatlan), azzal nehéz nem egyetérteni, hogy ide egyszerűen jó érzés belépni. Amerre fordul a szem, neki kedves, nem túlharsogott, minimalista vonalakat és formákat talál, meg lágyan szóródó fényeket, LCD-n mutatott kínálatot, a plafonon elegáns hullámos fémlemezeket. Márpedig a külcsín egy kajálda esetében fél siker lehet.
Aprócska, de figyelemreméltó érdekesség még: a zöld-barna arculat nem csak a csomagolásból köszön vissza, de az ízléses belsőtéri faburkolat és a baráti közeget teremtő szobanövények együttese is mintha ezt lett volna hivatott visszatükrözni.
És akkor nekiugrottunk annak, amiért jöttünk: a napi betevőnek. Előre leszögezzük, nem kóstoltuk végig a kínálatot, ami alapján benyomásainkat begyűjtöttük, az a teljes palettának mindössze csak egy töredéke, konkrétan két menü. Reprezentatívak tehát nem, szőrösszívű kritikusok viszont leszünk.
Derült arcú emberanyag
Összesen 3500 forint körüli összeget hagytunk a kasszánál, ami mögött, jegyezzük meg ezt is, végre nem a tipikus amerikai gyorséttermes, sápadtra dolgoztatott, corporate gépezet által megdarált emberanyaggal talákoztunk. Hanem mosolygós ifjakkal, persze egyen-köténykében és sapkában, de legalább nem éreztük a levegőben, hogy minden szinten meg van kötve a kezük, vagy hogy rettegnek az akár holnap rájuk köszöntő munkanélküliség rémétől.
Mindez persze annak is betudható, hogy délután három órai betoppanásunkkor nem tobzódtak a fogyasztók, rajtunk kívül összesen három kisebb csoport eszegetett az asztalok mögött.
És végre haraptunk, faltunk, dagadtunk. Evőtársammal hamar megegyeztünk abban az alapbenyomásban, hogy érezni a Big Special menü burgerén éppúgy, mint a Sajtos Royálén, hogy nincsenek annyira összeérlelve, megtervezve, milliméter pontossággal kikalkulálva az ízek, mint mondjuk a McDonaldsnál, ami persze nem véletlen, hisz a világ legnagyobb fast-food cége hatvan évtized tőkéjét injekciózhatta kutatás-fejlesztésbe csak azért, hogy mindig vissza akarjunk térni hozzájuk. Itt mintha még mindig a puhatolózó stádiumban lennének a receptek, amik persze titkosak.
Cipőtalp felé konvergál
A Gusto hamburgere egyébként éppúgy tenyérnyi, húspogácsája viszont egy fokkal jobban megdolgoztatja a fogakat, szárazabb vetélytársainál, a cipőtalp pedig rendszerint nehezebben csúszik. Gyakrabban is iszogattunk a falatozás közben, de legalább azzal a tudattal, hogy ebben nincsenek mesterséges adalékanyagok (a Gusto ezzel reklámozza magát főként, ami viszont üdvözlendő).
Sör is van, de dupla áron
Egyébként az összkép nem rossz, a mustár még egy kis pikáns vurstlis realizmust is visszacsempész bele, de mi például alig léptünk ki az ajtón, már nem is emlékeztünk arra, mit ettünk. És sajnos hasonló mondható el a sültkrumplijukról is: se nem ilyen, se nem olyan, mert leginkább semmilyen, de ha kajásak vagyunk, akkor pont megteszi. Kértünk egyébként még egy adag cheddar sajttal töltött jalapeno paprikát is, ami jól esett, bár csípni éppenséggel nem csípett (pedig ezért kértük). Bort, sört, nem rendeltünk, pedig tehettük volna, mert itt kivételesen adnak ezt is - csak egy korsó Soproniért valahogy nem éreztük helyénvalónak 650 forintot leperkálni.
Összesítve: merészség magyar gyorséttermet nyitni abban a szegmensben, ami már nemigen bír el több versenytársat, hiába van a képzeletbeli nagy zöld zászlóra tűzve, hogy magyar pék-hús-zöldség-gyümölcs alapanyagokkal dolgoznak. A jenki mammutokra nem is fog ráverni, de a menüjük érdekes módon nem is csavarja meg pár óra múltán úgy a beleket, mint azoké - ami speciel ugyancsak nem elhanyagolandó szempont.
A maga próbáját mindenképpen megéri, főleg mert úgy láttuk ottjártunkkor, már visszatérő vendégeik is akadnak, a vélemények tehát nyilvánvalóan vegyesek. Mi a végső ítéletet mindenkire rábízzuk. Árakat, elérhetőséget ide kattintva lehet találni.
