Ha oda indulna: minden Kínába utazó külföldinek kötelező lesz az anális Covid-teszt

A módszer ellen már Japán és az USA is tiltakozott, mert megalázónak tartják.

Minden Kínába érkező külföldi állampolgárnak kötelező lesz az análisan végzett koronavírus-teszt – írja a Sun nyomán a 24.hu. A teszthez egy 5 centis pálcikát használnak, amit fiziológiás oldattal síkosítanak be. Attól függetlenül, hogy honnan veszik a mintát, minden nagyon hasonlóan zajlik, mint a más testüregekben történő tesztelésnél: bedugják a pálcikát és egy kicsit megforgatják.

A kínaiak szerint ez a legpontosabb teszt: az orvosok azt mondják, hogy a székletben sokkal tovább megmarad a vírus, mint a nyálkahártyán, ezért az anális tesztben jobban bíznak. A kínai állampárt az orvosokra hallgatva tette kötelezővé a reptereken az anális tesztelést. A módszer ellen már Japán és az USA is tiltakozott, mert megalázónak tartják.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19