Koronavírus-fertőzés miatt kórházba került Kunhalmi Ágnes.
Az MSZP társelnöke egy Facebook-posztban tudatja, hogy a Honvéd Kórházban fekszik, miután:
„Már este szúrt a hátam, és hajnalban arra ébredtem, hogy mindjárt kiszakad a tüdőm a hátamon keresztül. Olyan rosszul lettem, hogy a Honvédban kötöttem ki. Meglehetősen aggódtam, most mi lesz, és csak az járt a fejemben, hogy a két Astra Zeneca és az egy Pfizer csak megvéd.”
A politikus arra kér mindenkit, hogy oltassa be magát, mert ez nem játék.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!