Fantáziánknak köszönhetően nem nehéz elképzelni, hogy egy reggel a rohanó XXI. század helyett az 1900-as évek elején ébredünk. Az ábrándozást megkönnyíti, ha kezünkbe vesszük a korabeli sajtó egy-egy példányát. Rögtön kiderül, mitől is volt hangos a száz évvel ezelőtti Szombathely.
Erkölcsrontás vagy ismeretterjesztés a mozi?
1912-ben a mozizás már nem számított újdonságnak vagy ritkaságnak. Szombathelyen több mozgóképszínház és kávézó várta vetítéssel a közönséget. A jelenség azonban megosztotta a publikumot. Egyesek a mozi zsiványságot népszerűsítő, míg mások a tanító-nevelő funkcióját hangsúlyozták.
„Évekkel ezelőtt a vásári mutatványosok bódéi között feltünt egy ujabb csodamutatvány, melynek az első pillanattól kezdve óriási közönsége volt és a bódé bejáratánál ezt a felirást láthattuk: Mozi. A csodamutatványok társaságában élte első gyermekéveit és amilyen gyorsan leperegnek a fehérvásznon a cselekmények, ép oly gyorsan szorította szolgálatába a természetet, a tudomány minden ágazatát, az irodalom és müvészet legkiválóbb képviselőit, irót és szinészt, az egész szinjátszást és akármennyire is igyekeznek az ellenkezőjét bizonyitani, a vásári mutatványból: szinház lett.
Eltüntek a bódék és helyüket valóságos paloták foglalták el, a melyek az emberek százait és ezreit fogadják be és joggal lehet mondani, hogy a mai kor legegyetemesebb és legteljesebb szinháza: a mozi, mert kevés pénzért sokat nyújt, mindenkinek mindenkor hozzáférhető és a mi a fő – kulturát terjeszt.
Sajnos azonban sokan vannak, akik ádáz gyülölettel szórják vádaikat a mozi ellen, panaszkodnak, hogy tulságosan felvilágosit, megrontja a nép erkölcsit, megmételyezi az ifjuságot, rablókat, zsiványokat nevel becsületes polgárokból, pedig ezek a vádak igaztalanok, mert igaz ugyan, hogy vannak rossz mozidarabok, melyeknek az alapgondolata nem a legtisztességesebb, de ezt nem lehet a mozira általánositani, - hisz egymás után jelennek meg a vásznon a klasszikus szinmüirodalom remekei a Shakespeare-darabok, Moliére vigjátékok, Ibsen remekei… stb. stb. világhirü szinészekkel a főszerepekben, kifogástalan rendezésben, szemkápráztató fényes diszletekkel kerül a népek millióinak szeme elé, a kik talán életükben sohasem láttak volna ilyet, sohasem tudták volna meg, hogy lézetett, ki volt és mi csodás nagyot alkotott egy Shakespeare az ő örökéletü drámáiban és a többi kiváló nagy regény és dráma iró, akiket részben csak most fedeznek fel a népek milliói.
Egymásután elevenednek meg a vásznon a történelem nagy alakjai; a mozigép elkiséri a felfedező expediciókat és rövid időn belül bemutatja az egész világon a népek millióinak, igy Scott kapitány délsarki expedicióját, megismertet bennünket a világ minden szép vidékével, az összes világeseményekkel, minden korszakalkotó találmányt bemutat, bepillantást enged az összes királyi és császári udvarok eseményeibe, melyeket ezideig csak a kiválasztottak szemlélhettek, és mindezekről a népek milliói talán sohasem vettek volna tudomást, ha nem volna mozi.
Ha mindezeket figyelembe vesszük, jogosan kérdezhetjük, nem-e érdemli meg ez a csodás találmány minden oldalról a legmesszemenőbb támogatást az ő kulturális munkájáért, hisz még elképzelni is nehéz, hogy mindez a széditő gyorsaságu kulturatermelés, illetve terjesztés hova fog vezetni és hol áll meg.
Városunk mozgószinházai jelenleg zárva vannak, a nyári szünetet felhasználják, hogy helyiségeiket átalakitsák, még szebbé, és kellemesebbé tegyék és a közönség már türelmetlenül várja a mozik megnyitását, hogy ismét gyönyörködhessék korunk legmodernebb szinházában.”
Egy sérült sportoló kálváriája
Egy augusztusi vasárnap délután baleset történt a szombathelyi városliget focipályáján. A vendég játékos egy rossz rúgás következtében sérült meg. Ellátása nem várt nehézségekbe ütközött.
„Játékközben a szombathelyi csapat egyik játékosa labda helyett véletlenül a győri csapat egyik jobb szélső csatárját találta oldalba rugni, még pedig oly erősen, hogy a szerencsétlen ember a fájdalomtól eszméletlenül esett össze.
A kivonuló mentők a szerencsétlenül járt fiatalembert hordágyra fektették s mivel állapota már az első tekintetre fölötte sulyosnak látszott, kórházba akarták szállitani. Az áldozat közben magához tért s arra kérte a mentőket, hogy ne a kórházba, hanem a pályudvar szomszédságában levő Portschy-féle szállóba vigyék, ahol szállva van, mire a mentőkocsi megfordult a Portschy-szálló felé robogott.
Ott azonban a szállótulajdonos nem akart szobát nyittani a sulyosan sérült fiatalember számára s mikor a mentők erélyes fellépésére nagysokára beleegyezett a szállótulajdonos, hogy szobájába felvigyék, akkor pedig megtagadta a mentők által kért borogatáshoz szükséges edények és ruhák kiszolgálását.
A szerencsétlen betegember kálváriájáról időközben értesült Posch Mihály, a Casinó-vendéglő tulajdonosa s nyomban intézkedett, hogy a szerencsétlenül járt embert hozzá szállitsák, akinek részére a jószivü Pósch azután egy teljesen külön szobát bocsájtott rendelkezésére.
A szerencsétlenül járt játékost hozzátartozói tegnap elakarták szállitani Győrbe, azonban az orvosok az állapotát oly sulyosnak találták, hogy elszállitását nem engedték meg.”
Játékból tragédia
Egy köztiszteletben álló szombathelyi család 14 éves tagja vesztette életét 1912 augusztusában édesapja pisztolyával játszva. A nem mindennapi baleset az egész várost megrendítette.
„A szerencsétlen véletlen – mint annyi sokszor már – tegnap ismét megrenditő tragédiának vált okozójává Szombathelyen, mély gyászba boritva a város egyik tekintélyes, köztiszteletben álló iparos családját. A szombathelyi premontrei főgimnázium egyik kiváló növendéke, a 14 éves Horváth Miklós, Horváth Kálmán volt ipartestületi tag gyermeke, szüleinek Zrinyi Ilona utca 6. számu lakásán egy régi szerkezetü Browning-pisztolyból a töltényt akarta kivenni; a fegyver eldörrent s a szerencsétlen fiu, sziven találva a golyótól, holtan bukott le a szoba padlójára.
…
Horváthék tegnap a kora délutáni órákban rendes szokásuk szerint Király-utcai szabóüzletükbe mentek, két fiuk pedig, a 14 éves Miklós és 11 éves Lajos odahaza maradta. A két fiu előbb együtt játszadozott az ebédlőben, majd Lajos átment a szomszédos ház udvarára egyik kispajtásához játszani, Miklós pedig bement az egyik utcai szobába s a könyvszekrényből elővett ifjusági regény olvasásába fogott. Közben bevitte a cseléd az uzsonnát, melyet a fiu jóizüen fogyasztott el.
Uzsonna után a fiu beleunva az olvasásba, elővette az asztalfiókból atyja régi szerkezetü Browning pisztolyát s játszadozni kezdett vele. Éppen akkor ért haza a kisebbik fiu, Lajos a szomszédból, aki, mikor a fegyvert meglátta, rászólt bátyjára:
- Ne bánts, Miki, mert baj talál lenni! – Azzal elvette testvérétől a fegyvert s a könyvtárba egy csomó könyv mögé dugta el. Lajos erre ujra átment pajtásához a szomszédba.
Alig távozott a szobából a fiu, Miklós elővette ujra a Browningot s babrálni kezdett vele. A töltényt akarta kivenni belőle, hogy a golyót játékfegyveréhez, mely szintén 6 milliméteres kaliberü volt, elhasználja. A golyó azonban bele volt rozsdásodva a csőbe, mire egy fogót és kalapácsot keritett s azok segélyével kezdte kifeszegetni a závárzatból a töltényt. A fegyvert lefektette az utcai ablak párkányára, azonban oly vigyázatlanul, hogy a cső feléje volt irányozva s a kalapáccsal és fogóval feszegetni kezdte a töltényt. A kalapácsütéstől a patron a következő pillanatban rémes dörrenéssel explodált s az acélgolyó a szerencsétlen gyermek mellébe furódott. A fiu megtántorodott s ki akart szaladni a szobából, az ebédlő ajtaja küszöbén azonban elöntötte a vér s holtan zuhant végig a szőnyegen.”
A tragédia helyszínére érkező orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A szülőket a Király utcai üzletben érték utol a fájdalmas hírrel. A történteknek hamar híre futott a városban, a másnapi újság már a fiatal áldozat ravatalánál összegyűlt rokonokról és barátokról, a koporsót bortó virághalmokról írt és közölte „egy egyszerü iparos ember, Tomor Mihály lelkéből fakadt” verssorokat, amelyeket a tragédia ihletett. Az újság a temetésről is részletesen beszámolt.
„A szerencsétlen véget ért fiucska virágoktól boritott koporsóját oly nagyszámu közönség kisérte el utolsó utjára, aminőt Szombathelyen ilyen alkalomból alig láttunk még együtt. A megjelentek száma ö t e z e r-re tehető.”
A gyászolók között ott volt a szombathelyi társadalmi élet szinte valamennyi előkelősége, tanítók, orvosok, politikusok, ügyvédek és megjelent a premontrei gimnázium teljes tanulóifjúsága is.
„A temetési szertartást, mely pontban 4 órakor vette kezdetét, Csempesz János székesegyházi karkáplán végezte. A gyászház tágas udvarát s kint, az utcát is zsufolásig megtöltő nagyszámu közönség mindvégig könyes szemekkel, fojtott, halk zokogással kisérte a szertartást.
A szertartás végeztével a virághalmazzal boritott koporsót a temetkezési vállalkozó szolgái fektették a gyászkocsira, s megindult a menet lassan, hullámozva Szentmártoni temetőkert felé. A merre a gyászmenet elhaladt, mindenfelé könnyes szemek, mélyen megilletődött arcok fogadták a szerencsétlen véget ért fiu koporsóját.
A temetőben a lelkész ujra beszentelte a koporsót, mely után Horváth Miklós hamvait átadták az anyaföldnek.”
A mozifilm esete a biciklivel
Szerencsésebb kimenetelű volt az a baleset, amely egy kávéházi futárt ért kerékpározás közben. Ebben az esetben a kár inkább anyagi jellegű volt. 300 méter filmtekercs vált lángok martalékává.
„Szokatlan baleset történt tegnap a Széll Kálmán-utcában. A Mátyás-király szálló tulajdonosa, Portschy vendéglős tudvalevően szintén meghonositotta vendéglőjében a mozit s azóta esténként a spiccer mellé drámát is kapnak nála a vendégek. A tegnapi előadás után Portschy két 300 méteres filmet beletett egy gyékénykosárba, s odaadta egy F. J. nevü 16 éves fiunak, hogy vigye el a Hungária-kávéházba. A fiu biciklire ült, a kosarat odaakasztotta a kerékpár kormányára s neki vágott a Széll Kálmán-utcának. Mikor a Wesselényi-utcéhoz ért, a fiu a kerékpárral véletlenül felbukott s az ütközés folytán a biciklilámpája beleesett a kosárba a film közé. A lámpa lángjától a film meggyulladt s lobogó lánggal alig pár perc alatt hamuvá égett. Elégett a kerékpár gummija is. A fiu maga is égési sebeket szenvedett.
Az elégett filmek mintegy négyszáz korona értéket képviseltek, igy Portschy vendéglős elég érzékeny kárt szenvedett.”
