Fantáziánknak köszönhetően nem nehéz elképzelni, hogy egy reggel a rohanó XXI. század helyett az 1900-as évek elején ébredünk. Az ábrándozást megkönnyíti, ha kezünkbe vesszük a korabeli sajtó egy-egy példányát. Rögtön kiderül, mitől is volt hangos a száz évvel ezelőtti Szombathely.
A kuruzsló áldozatai
Száz esztendővel ezelőtt Szombathelyen a rendőrség egy kuruzslónőt vett üldözőbe. Kézre kerítésén egy „tragikómikus részletekben bővelkedő följelentés” nyomán dolgoztak a rend őrei. A feljelentést Sütő Hedvig és Muszkatár Ilona szállodai szobaasszonyok tették.
„A miszticizmusra hajló lelkü és reménytelenül szerető szobasszonyokhoz ugyanis annak idején egy nő állitott be és kitapasztalva a szerelmes szivü hölgyek gyengéjét, bizonyos ellenszolgáltatások ellenében hajlandónak nyilatkozott a bánatos szivek kikurálására.
A gyógyitási tiszteletdijon felül azonban még ruhanemüket és egyebeket is elszedett a nőktől, mint amelyek nélkülözhetetlenül szükségesek a hidegszivü férfiak érzelmeinek megváltoztatásához. A két nő felült a ravasz asszony primitiv fogásának, hazudozásainak és még azt is megtették, hogy a kuruzslónő által megjelölt keresztutra éjjnek idején kimentek imádkozni.
A szerelmes szivek furfangos gyógyitója e közben megszökött a kicsalt holmikkal, Sütő Hedvig és Muszkatár Ilona pedig természetesen hasztalan várták epedő szivük vágyainak teljesülését. Mikor tudatára ébredtek becsapottságuknak, följelentést tettek a rendőrségen, mely széles körü nyomozást inditott a csalónő kézrekeritésére és annak országos körözését is elrendelte.
Ez az intézkedés nem maradt eredménytelen. A kuruzslónő hurokra került. Az őrszállási csendőrség tegnap táviratilag értesitette a szombathelyi rendőrséget, hogy Kolompár Györgyné cigányasszony személyében sikerült elfogniok a szobaasszonyok szivének ravasz orvosát. A cigányasszonyt, kit a rendőrhatóságok országszerte veszedelmes csalónak és zsebtolvajnak ismernek rendőrségünk megkeresésére Szombathelyre szállitják.”
A válságban az ország!
„Nemcsak kormányválságról, nemcsak a koaliciós regime megszünéséről, pártok, miniszterek változásáról, kicseréléseiről van most szó, hanem magának a nemzetnek, az országnak nagy, komoly válságáról, aggodalmat keltő kritikus helyzetéről, a nagy nemzetépitő hasznos munka megakasztásáról, a nemzetnek életbevágó, exisztenciális érdekeiről.”
Nem tévedés. A fenti sorok nem napjainkban, hanem száz esztendővel ezelőtt jelentek meg a Vasmegyei Napló hasábjain. A bankválságot és a politikai élet bizonytalanságát elemző írásokból az 1909-ben élt szombathelyi polgároknak is kijutott.
„A magyar politikai élet válsága most fogja elérni a tetőpontját. – Wekerle miniszterelnök Bécsbe ment, hogy a politikai helyzetről jelentést tegyen a királynak. – Legkésőbb a jövő héten megkezdik a bank ügyében a tárgyalást az osztrák kormánnyal. Már most is bizonyos volt, hogy az osztrák kormánynak nem kell a kartellbank, tehát most áll elő csak az a kérdés, hogy önálló magyar bank legyen-e, vagy a közös bank szabadalmát hosszabbitsák meg egy időre. A kartellbank kérdésében az egész magyar kormány szolidáris, de már az önálló bank dolgában nem. Ez okozza a kormányválságot.
Alig van politikus, ki ne fogadná szivesen az önálló bank megteremtését. E miatt tehát alig kerülhetnének a pártok valami nagy ellentétbe. De az önálló bank létesitése nem a magyar parlamenti pártokon mulik, hanem a királyon, aki állitolag a monarkia közös érdeke szempontjából ellenzi azt. Az a kérdés tehát, sikerülni fog-e a minisztereknek meggyőzni a királyt arról, hogy az önálló magyar bank nem fogja károsan befolyásolni a monarkia hitelviszonyait? Ha sikerül, akkor nincs válság, mert az önálló bank felállitását senki nem ellenzi. – Ha azonban a király nem adja meg a beleegyezését a bank szétválasztásához, akkor már kiegyenlithetetlen ellentétek mutatkoznak.
Ebből a kavarodásból tehát csakis uj pártalakulás segitheti ki az országot. A politikusok többségében meg is van erre a hajlandóság, csak az a kérdés, milyen legyen az uj program.”
Annak ellenére, hogy a "törvény, a jog, az igazság a magyar érdek mellett szólt”, a király hozzájárulását nem sikerült elnyerni.
„No most, - eltekintve attól a szomoru, lehangoló ténytől – hogy a nemzet nem tudja megvalósitani egy törvényben gyökerező jogát, - az a különös eset állott elő, hogy lemond a kormány, mely az országgyülés óriási többségének és amellett még ez idő szerint a törvényhozás másik faktorának a bizalmával is dicsekedhetik. Ha a lemondás nem fogadtatnék el, legfölebb csak eltolódnék bizonytalan időre a válság megoldása. Igaz, hogy a deák példaszó azt mondja: bui habet tempus, habet vitam, - de kérdés, hogy a válság elhuzódása elfogadható megoldásra, vagy a válság elmérgesedésére vezet e.”
A kishitűségtől azonban óva intette polgártársait a helyi napilap tollforgatója: „…összetartás és győzni fog a jog, a törvény, a nemzet igazsága.”
Irma mama mulatója
A nyugodt vasi városka, Kőszeg életét egy éjszakai mulatóhely zajos világa zavarta meg 1909-ben. Irma mama rossz hírű lokálja ellen összefogtak az érintett utca lakói, nem sok sikerrel. A nézeteltérés híre Szombathelyre is eljutott.
„Irma mama, már mint hogy Káposztás Irma Kőszegen éjjelimulatóra kért és kapott engedélyt. Még pedig olyan mulatóra, ahol kizárólag női kiszolgálás van. Az Irma mama női alkalmazottjai azonban annál szolgálatkészebbek és zajosabbak. A már sokszor megénekelt vak klavirtrubadur akrobataszerü zeneproduktuma mellett járják a mulatni vágyó ifjak és mulattatásra hivatott nőcskék a bosztont. Mindez természetesen nem kis zajjal jár.
Ezért is, no meg egyebekért is – annak az utcának a lakói, melyben Irma mama intézete van – élükön Schönfeld György gróffal mozgalmat inditottak az intézetnek más utcába leendő internálására. – Elsőfokulag a városi tanács, azután a középfórumok, végül pedig tegnap a belügyminiszter is elutasitotta a gróf és társainak panaszkérelmét. Mivel hogy az Irma mamák közintézetei hatósági védelem alatt kell, hogy álljanak.”
Országos vásár Szombathelyen
1909. április 20-21-én – a szokásos tavaszi országos nagyvásár napjain – valósággal felbolydultak a város utcái. A vásározók, vásárlók és mutatványosok forgataga már a kor emberét is elbűvölte. Kapható volt minden: a rémregénytől a marháig, a pecséttisztítótól a csipkéig.
„Az összes környék népessége összegyülekezett a vásárra. A szombathelyi vásárok között a tavaszi szokott a legélénkebb lenni. Ilyenkor szerzik be a vidékiek nyári szükségleteiket, mert a legközelebbi vásár még nagyon messze van s amugy is a legégetőbb munkaidőre esik. Még nagyobb jelentősége van a mostani állatvásárnak. A gazdák a tavaszi és a nyári munkaidőre most szerezhetik be legalkalmasabban a szükséges állati erőt. A vásártér, amely rendesen sivár komolysággal terjeszkedik, két napra ismét megélénkül. Ismét eljönnek a városok szokott tipusai.
A furulyás cukorkaárus, a vig rövidárus polgártárs, aki hihetetlenül olcsó végeladási árait nótában mondja el a vásárlóknak, a közismert Olcsó János, aki a rémregénytől kezdve a pecséttisztitóig minden szükséges háziszert potom két hatosért árul, sőt ha muszáj még ráadást is ad; a majomtáncoltató, a tizmázsás leányzó stb. Mind olyan látványosságok, hogy a jó naív vidékiek szinte oda vannak a bámulattól s a gyerekek alig várják, hogy a legközelebbi vásáron viszontláthassák őket.”
Sorfal a kirakatok előtt
Ma a reklám szó hallatán elsősorban a postaládákba gyömöszölt szórólapok tömege és a televízióból áradó propagandatevékenység jut eszünkbe. Száz esztendeje még a kirakatok adtak okot a felháborodásra. No meg a bámészkodók viselkedése.
„A kereskedelem és ipar virágzásának egyik fő kelléke a reklám. Ezt a célt szolgálják a kereskedőknél a kirakatok, amelyekben – csalogatóul – a kereskedők áruiknak legjavát helyezik el. Hiába, ha nagyobb a kinálkozó inger, nagyobb a vásárlási kedv is. Sokszor megtörténik, hogy az ember egyik-másik árut csak azért veszi meg mert olvasta hirdetését az ujságban, mert látta a kirakatban, különben talán eszébe sem jutott volna vásárolni.
Ebből a szempontból véve, korántsem helyeselhetjük az esti korzón megforduló közönség nagyrészének ama rossz szokását, hogy sorfalat állanak a kirakatok előtt. De zavaró egy kissé ez a különös európai szokás a sétálókra s főleg a jóizlésü hölgyekre is, kik a sorfal mellől minduntalan oly megjegyzéseket kénytelenek hallani, amelyek sokszor- bocsánat! – igazán komiszak.
De meg a fixirozást sem veszi minden hölgy szivesen, különösen ha arcpiritó megjegyzések közt teszik vele ezt. Ha a fiatal „urak” mindenáron áldogálni akarnak, ám válasszák a korzónak azt a részét, ahol kevesebb a diszes üzlet s a cselédek is jobban eltürik – vagy jobban helyben hagyják – a megjegyzéseket! A fiatal „urak” viselkedése a bakakorzóra sem való!”
