Nem mosta el az eső a locsolást – Ilyen volt a húsvéthétfő a Vasi Skanzenben

Hoztunk sok-sok képet!

Idén sem maradhattak el a hagyományos húsvéthétfői programok Vasi Skanzenben, volt minden, mi szem-szájnak ingere. A móka délután kettőkor kezdődött és addigra szerencsére elállt az eső és kisütött a nap is, úgyhogy sokan kimerészkedtek.

Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Még több képért kattints!
Nagy Zoli
Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli

Volt kötetlen beszélgetés a húsvéti ünnepkörről, az országban népszerű, de tájegységenként változó húsvéti ételekről, a böjt szerepéről, a hímes tojás díszítéseinek jelentéséről, aztán workshopot is tartott a felnőtteknek Tamásné Geröly Marika népi iparművész.

Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli

Közben a kicsiket a Majorka Színház szórakoztatta A király nyulai című bábelőadással, az Ungaresca Senior Tánccsoport és Boglya Népzenei Együttes pedig táncházzal elevenítette fel a húsvéti szokásokat.

Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli
Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli

Nem maradhatott el a locsolóvers-mondó verseny és persze a hagyományos locsolás sem.

Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli
Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli

A felnőtteknek aztán Pallósiné Bakula Márta és Csordás Csabáné iparművészek tartottak egy másik beszélgetős tojásdíszítő workshopot is, Balaicz Ferencné Kati mamától pedig a húsvéti mézeskalács figurák díszítésének csínját-bínját lehetett ellesni.

Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli
Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli

Közben helyi hímesek tojáskiállítását is meg lehetett nézni a Kispajtában, be lehetett lesni Sibinger János kovács nyitott kovácsműhelyébe, és lehetett marokedény, nyuszis tálat agyagozni Udvardi Balázs fazekassal.

Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli

De lehetett óriástojást díszíteni dekupázs technikával, tanulni a hagyományos tojásdíszítési technikákat, és borítékolható nyusszancsot is lehetett készíteni, volt tojásfűzőcske és kifestő is.

Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli
Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli

Volt egy rakás szabadtéri játék is: nyúl-kugli, amőba, dobószekrény, tojásbavágás, tojáskergetés, zsákbanfutás. Az ügyes gyerkőcök pedig apró finomságot is kaptak.

Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli
Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli

Lutor Kata berendezett egy fotósarkot, a Magor Íjász Hagyományőrző Egyesület pedig bemutatókat tartott és a bátrak ki is próbálhatták magukat.

Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli
Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli

Volt nyuszisimogató, pónilovaglás, arcfestés, kosaras hinta és fajátékok is, na meg persze kirakodóvásár is sok-sok finomsággal és kézműves termékkel.

Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Nagy Zoli
Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben
Még több képért kattints!
Nagy Zoli

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria