A Szombathelyi Járásbíróság hűtlen kezelés miatt 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte G. K.-t, a szombathelyi egyetem volt rektorát - írja közleményében a bíróság. Az egyetem volt gazdasági főigazgatójára 600 ezer forint pénzbüntetést róttak ki.
A két volt vezetőnek ki kell fizetnie az 1,1 millió forintos bűnügyi költséget is, a bíróság az egyetem polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította. Az ítélet ellen az ügyész és a védők is fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.
13 éve indult az ügy
A Berzsenyi Dániel Főiskola A-épületében lévő klubot (akkor A-klub volt a neve) 2006-ig nyilvános pályázat és versenytárgyalást követően adták ki bérbe. Az utolsó ilyen szerződés 2006. augusztus 31-én járt le. A főiskola nem hosszabbította meg a lejárt szerződést, pályázatot sem írt ki. Pedig több jelentkező volt a klub bérlésére.
2007 novemberében a főiskola akkori rektora pályáztatás és versenytárgyalás nélkül szerződést kötött egy kft-vel a klub üzemeltetésére. A vádirat szerint ezzel a szenátus jogkörét is magához vonta, amivel megsértette a szervezeti szabályzatot.
A szerződést a főiskola akkori gazdasági igazgatója is ellenjegyezte.
Nem törődtek a főiskola érdekeivel
Az ügyészség szerint a két vádlott a nyilvános versenytárgyalás és pályázat hiányában a lehetőségét sem teremtették meg piaci viszonyoknak megfelelő bérleti díj kialakítására. A beérkezett ajánlatok igazolják, hogy a főiskola számára sokkal kedvezőbb szerződést is köthettek volna.
A volt rektor ráadásul 2008-ban, amikor a főiskola már Savaria Egyetemi Központ lett, a már meglévő szerződést módosította, mégpedig úgy, hogy az az egyetem számára még előnytelenebb feltételeket határozott meg. Azt a módosítást az akkori gazdasági igazgató már nem írta alá.
A vádirat szerint a két vádlott megszegte vagyonkezelői kötelezettségét, mivel a szerződésben meghatározott bérleti díj az egyes hónapokban többnyire mindössze a klubhelyiség közüzemi költségeire nyújtott fedezetet, és nem felelt meg a valós piaci viszonyoknak.
A bírósági tárgyalás 2018 szeptemberében kezdődött, az első tárgyalási napon ott voltunk
Nem ismerte el bűnösségét G. K., a szombathelyi egyetem volt rektorhelyettese 2018. September 25. 14:59 , akkor mindkét vádlott tagadta bűnösségét.
Mivel az ítélet nem jogerős, az ügy másodfokon a Szombathelyi Törvényszéken folytatódik.