Vlagyimir Nyikiforov, a Szövetségi Orvosi és Biológiai Ügynökség (FMBA) vezető infektológusa egy orosz rádiónak nyilatkozva megosztotta meglátásait a legújabb, omikron elnevezésű variáns megjelenése kapcsán.
A szakember úgy véli, a jelenleg rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy az omikron ugyan fertőzőbb a korábbi variánsoknál, mégsem okoz súlyosabb megbetegedést, mint például a delta variáns.
Az infektológus kiemelte, az omikron nem okoz súlyosabb elváltozásokat a tüdőben, éppen ezért úgy véli, ez lehet az első jele annak, hogy a világjárvány lassan a végéhez közeledik.
Megjegyezte, azért vélekedik így, mert az omikron tulajdonságai arra engednek következtetni, hogy a vírus átalakul egy közönséges szezonális légúti fertőzéssé – írja az rg.ru nyomán a liner.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!