Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón Nagy tesztelés kezdődik holnap Magyarországon 2020. November 19. 13:04 mondta el, hogy a kormány a múlt heti ülésén döntött arról, hogy az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben dolgozóknak koronavírus-tesztelést rendel el az operatív törzs által meghatározott rendben és ütemezéssel.
Minderről csütörtök délután meg is jelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben. Eszerint a fővárosi és megyei kormányhivatal szervezésében koronavírus kimutatására alkalmas antigén gyorsteszttel az operatív törzs által meghatározott rendben és ütemezéssel vizsgálatot kell végezni az egészségügyi intézményekben, a nevelési, oktatási, valamint szakképző intézményekben, a szociális intézményben, valamint a bölcsődékben dolgozóknál.
A vizsgálaton történő részvétel önkéntes. A vizsgálat elvégzésére orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgató is kirendelhető. A vizsgálatot lehetőség szerint a foglalkoztatottnak a foglalkoztatás helye szerinti intézményében kell végrehajtani. A vizsgálat pozitív eredménye esetén a foglalkoztatott köteles értesíteni a háziorvosát, aki a pozitív eredményt az Országos Szakmai Információs Rendszerben (OSZIR) a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrendben foglaltak szerint rögzíti – áll a kormányrendeletben. - közli a privatbankar.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!