A szombathelyi vasútállomás épületének bejáratánál 2004-ben helyezték el az emléktáblát – idézte fel Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnök-rektora. A tábla emlékeztet arra, hogy 1944-ben erről a vasútállomásról is indultak vagonok, amelyek zsidókat szállítottak az auschwitzi haláltáborba.
A megrongált táblák
2004-ben negyven vasútállomáson állítottak fel ilyen táblát, Iványi Gábor kifejezte örömét, hogy Szombathelyen épségben van, mert több helyen is leverték vagy megrongálták azokat. A lelkész most tavasszal végigjárja az összes helyszínt, és tiszteletét teszi a helyi zsidóság vezetőinél.
A rövid szombathelyi megemlékezésen Márkus Sándor, a szombathelyi zsidó hitközség elnöke fogadta Iványit, jelen voltak a szombathelyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetői is.
Iványi Gábor beszédében kitért arra, hogy az 1944-ben történtek nem voltak előzmények nélkül, hiszen a 20-as években fogadták el a numerus clausust, ami korlátozta a zsidók felsőoktatási lehetőségeit. Ezt követték azok a rendelkezések, amelyekkel a magyar állam utat engedett a szörnyűségeknek – mondta.
A kereszténység kötelessége
Hangsúlyozta nehéz helyzetben van az az ország, amelyik nem emlékezik, nem dolgozza fel a múltját és nem vállalja a felelősséget. Az ilyen csak a mesék világában él, és mindent a nyereség oldaláról szemlél.
Hozzátette, nem csak a többségi társadalomnak, hanem a kereszténységnek is van kötelessége, a kereszténység hosszú évszázadok alatt halmozta fel terheit. Az antiszemitizmus és antijudeaizmus az I. századból ered, de ma is megtalálható az Izrael ellenességben, a keresztény ember ebben nem játszhat szerepet.
Az emléktáblán szerepeltették a MÁV teherfuvarozási osztályának nevét is, ebbe a vasúttársaság beleegyezett. Így helyes - mondta a lelkész -, hiszen 1944-ben ez az osztály indította el a vagonokat. A tábla avatásakor istentiszteletet tartottak, ahol az a kérdés is felmerült, hogy Auschwitz után van-e joga bárkinek zsoltárokat énekelni.
Folyamatosan kell emlékezni
Iványi kijelentette, folyamatosan kell emlékezni, és ezt azokon a helyeken kell megtenni, amelyek ma is nagyon fájnak. Mint mondta, a parlamentben történt otromba és szörnyűséges felszólalás mutatja, mennyire szükség van az emlékezésre. (Iványi arra a jobbikos felszólalásra célzott, ami a tiszaeszlári pert említette. Ebben kollektíven a helyi zsidókat vádolták meg emberöléssel.)
Megemlítette, hogy romákat is hurcoltak haláltáborokba, az ő emlékükre a komáromi erőd falán helyeztek el egy emléktáblát. Hozzátette, a romák elvesztése éppúgy fáj, mint a zsidóké. Beszéde végén a lelkész áldást kért a ma élőkre, és könyörületet a magyar népre.
