Járványkészültségben marad Magyarország

A veszélyhelyzet meghosszabbítása után a járványügyi készültség is fennmarad 2022 közepéig.

Újabb fél évre, 2022. június 18-ig meghosszabbították a járványügyi készültséget. Az intézkedés különösen az egészségügyi intézmények, kórházak összehangolt védekezésnek irányítását segíti. "A járványügyi készültség meghosszabbítására szükség van, hiszen a koronavírus-járvány továbbra is világszerte, Európában és Magyarországon is zajlik, a fertőzöttek száma jelenleg is magas és hazánkban is megjelent az omikron vírusvariáns"  - áll a közleményben- amit a napi.hu idéz.

A kormány és az operatív törzs figyelemmel kíséri a járványhelyzetet, és amennyiben szükséges, a járványügyi készültség alatt a védekezés érdekében újabb intézkedéseket hoz. A minisztériumi tájékoztató szerint az egészségügyi védekezés legfontosabb eszköze immár az oltás. Az oltás életet ment, segíti a járvány terjedésének megfékezését, valamint az egészségügy tehermentesítését.

Éppen ezért továbbra is fontos, hogy az oltatlanok mielőbb vegyék fel az oltást, hiszen a legerősebb védelem a betegség súlyos lefolyása ellen. Emellett a korábban oltottakat is kérik a megerősítő harmadik oltás felvételére. December 15-én megkezdődött az 5-11 éves gyermekek oltása is, a szülők számára folyamatosan rendelkezésre áll a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap – írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19