Jubileumi szavalóversenyt rendeztek a Németh Pál Kollégiumban

Félszáz éves hagyományt ünnepeltek Szombathelyen, a Magyar László utcai intézményben.

Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Németh Pál Kollégium szavalóversenye, amely mára nemcsak Szombathelyen, hanem megyei, sőt országos szinten is különleges hagyománnyá vált.

A kollégium jogelődjét 1975-ben alapították a Magyar László utcai épületben. Az intézmény azóta is meghatározó szerepet tölt be a város középiskolás diákjainak életében: tanévenként mintegy 220–240 tanuló lakik falai között.

A szavalóverseny története szorosan kapcsolódik az alapítás időszakához. Akkoriban a kormány célkitűzéseinek megfelelően az oktatási intézmények különféle feladatokat kaptak, a szombathelyi kollégium pedig egy szavalóverseny megszervezését vállalta. Ez a kezdeményezés azóta is élő hagyomány: a rendezvényt minden évben megtartják, még a koronavírus-járvány idején sem maradt el – akkor a résztvevők videófelvételeken keresztül mutatták be produkcióikat.

Műfajában ez a legrégebbi kollégiumi rendezvény a megyében, és országos viszonylatban is ritkaságnak számít az ilyen hosszú ideje töretlenül működő esemény.

Németh Pál kollégium szavalóverseny
Nagy hagyománya van a szavalóversenynek Szombathelyen
Mészáros D. Zsolt

Az idei, jubileumi alkalmat Szombathely közgyűlése és dr. Nemény András polgármester is támogatta, összesen 200 ezer forinttal. A versenyre öt kollégium huszonhárom diákja nevezett.

A zsűri munkáját hosszú évek óta ugyanaz a három magyartanár segíti: Gyöngyösi Péterné Kemény Márta Katalin, Póczik-Zelenák Enikő és Vas Horváth Anett.

Németh Pál kollégium szavalóverseny
A zsűri
Mészáros D. Zsolt

1. helyezett: Pfeiffer Attila (Berzsenyi Dániel Kollégium)
2. helyezett, megosztva: Karácsony Amadea (Németh Pál Kollégium), Schlemmer Korinna (Berzsenyi Dániel Kollégium)
3. helyezett: Csorba Gergő (Németh Pál Kollégium)

Közönségdíj: Csorba Gergő (Németh Pál Kollégium)

A kollégium egykori tanárának emlékére alapított Koczkáné Kiss Ildikó Emlékplakettet, amelyet kizárólag a Németh Pál Kollégium tanulói kaphatnak meg, idén Csorba Bence vehette át.

Németh Pál kollégium szavalóverseny
A fotókra kattintva galéria nyílik!
Mészáros D. Zsolt

Saját vers kategória Antal Réka, Bokor Adrienne (Herman Kollégium)

Röppálya díj: Nagy Dóra (Németh Pál Kollégium)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra