Kásler: aki nem kap harmadik oltást, nem kezelhet beteget

Azt javasolják az orvosoknak, hogy a harmadik oltást mindenki más típusú vakcinából kapja.

Nem hagy sok választást az egészségügyi- és szociális dolgozóknak a magyar kormány. Az érintett ellátásban dolgozók minden tagjának, így a háttérszemélyzetnek is be kell oltatnia magát koronavírus-elleni védőoltással, akik nem teszik, őket nem engedik a betegek közvetlen közelébe – erről Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának a minisztere beszélt a HírTV pénteki Magyarország élőben című műsorában, amit a 168óra idéz.

A miniszter ezt azután mondta, hogy Orbán Viktor az állami rádióban ugyanezen a napon bejelentette: augusztustól mindenkinek megnyílik a lehetőség a harmadik oltás felvételére, az egészségügyi dolgozóknak pedig kötelezővé teszik az oltást.

A miniszter kitért arra, hogy miért kötelező érvényű lényegében minden egészségügyi dolgozó számára a koronavírus-elleni védőoltás felvétele: „Nem lehet a közvetlen betegellátásban résztvevőket szeparálni azoktól, akik a kórház működését biztosítják, ezért akik nem veszik fel a harmadik oltást, olyan beosztást fog kapni, ahol a betegekkel nem találkozik” – hangsúlyozta, írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19