Kásler is megszólalt a nyitásról

Az erőforrás-miniszter megfontoltságot ígér, jelezve, a megfelelő védettségre és a kedvező számokra egyaránt szükség lesz.

Türelmet és bölcsességet kíván a magyaroknak Kásler Miklós erőforrás-miniszter a következő hetekre a Facebookon közzétett bejegyzésében.

Emlékeztet, már három hónapja élnek újra a korlátozásaok, de "társas lényekként" próbára vagyunk téve.

"Az óvatlan, hirtelen nyitást viszont, amelynek veszélyeire most éppen Portugália szolgál intő példával, elemi érdekünk elkerülni. A kulcsszavak hazánkban éppen ezért az óvatosság és fokozatosság lesznek" - jelzi Kásler Miklós.

Nyomatékosítja, hogy nyitni csak megfelelő védettség kialakítása után lehet, kedvező járványügyi helyzet mellett.

Ismert, pénteken a Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter jelentette be, hogy várhatóan két lépcsőben, március 1-jén és nagyszombaton, két lépcsőben lesz nyitás Magyarországon, ennek tartalmát azonban csak később véglegesítik, figyelembe véve a járványhelyzet alakulását és egy február derekán induló nemzeti konzultáció eredményeit. - írja az infostart.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19