Az várható, hogy az elkövetkező egy-két hétben emelkedni fog a fertőzöttek száma, ami akár a harmincezret is elérheti – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videósorozat új adásában. Hozzátette ugyanakkor, hogy a betegség lefolyása gyengébb, mint az eddig ismert vírusvariánsoknál.
Kásler Miklós kiemelte, hogy az oltatlanok aránya Magyarországon eléri az egyharmadot, ők vannak a leginkább kitéve a betegségnek. Elsősorban nem azt kell figyelembe venni, hogy ki hány oltást kapott eddig, hanem hogy a második oltást, a harmadik oltást mennyi idővel ezelőtt kapta meg az illető – jelentette ki Kásler Miklós.
Három-négy hét kell a második vagy a harmadik oltás után, hogy kialakuljon egy magas védettségi szint – magyarázta a miniszter. Arról is beszélt, hogy a védelem körülbelül négy hónapig áll fenn. A hetedik, nyolcadik hónapban az elért védettségi szint csupán fele marad meg – írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!