Kásler minisztériuma köteles kiadni a kórházi ágyak kiürítéséről szóló utasítást

Pert vesztettek a Magyar Helsinki Bizottsággal szemben.

Pert nyert a Magyar Helsinki Bizottság az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) szemben. Az ítélet nem jogerős. A döntés alapján az Emmi jogellenesen tagadta meg a kórházi ágyak kiürítéséről szóló utasítás kiadását.

A Magyar Helsinki Bizottság még 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány első hullámának idején adott be közérdekű adatigénylést a minisztériumhoz. Annak a dokumentumnak a másolatát kérték, amelyben elrendelték, hogy 2020. április 19-ig 50 százalékos ágykapacitás, összesen 32 900 ágy, a következő ütemben pedig 60 százalékos ágykapacitás, összesen 39 500 ágy felszabadítására kell sort keríteni a magyar kórházakban. A kiürített kórházi ágyakat szükség esetén koronavírusos betegek ápolására kellett biztosítani. - számolt be Facebook-oldalán a Magyar Helsinki Bizottság.

Az Emmi megtagadta az adatszolgáltatást arra hivatkozva, hogy azok alapján „jövőbeli döntéseket” kell meghozniuk. Csütörtökön a bíróságon kiderült, hogy ezek a döntések azóta már megszülettek, viszont arra hivatkozva, hogy az adatok közzététele veszélyezteti a tárca működését, továbbra is indokoltnak látták a kérés megtagadását. A bíróság ezt az indoklást nem fogadta el, így az Emmi köteles kiadni a dokumentumokat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19