Keddtől Hollandiába csak negatív PCR-teszttel lehet belépni

Hollandiába jövő keddtől csak negatív PCR-teszttel léphet be bárki, aki a koronavírus-járvány szempontjából veszélyes övezetből érkezik, de miután a hágai külügyminisztérium térképén szerdán minden ország ebbe a kategóriába tartozott, ezért egyelőre az egész világra kiterjed a korlátozás.

Az intézkedés az Európai Unión kívüli államokra vonatkozóan már december 15-e óta érvényben van, de december 29-étől minden országra vonatkozik, bármilyen közlekedési eszközt vegyenek is igénybe az utasok.

Vasárnap Hollandia volt az első, amely nem engedett be a területére utasszállító repülőgépet az Egyesült Királyságból, mert Délkelet-Angliában a koronavírusnak egy új, a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel.

Mark Rutte holland miniszterelnök december 14-én olyan új járványügyi intézkedéseket jelentett be, amelyeknek szigorához fogható nem volt a járvány kezdete óta az országban, és ezek egyelőre január 19-ig maradnak érvényben.

Közben Nagy-Britanniában a koronavírusnak egy még gyorsabban terjedő változatát találták meg. Dél-afrikai és brit virológusok szerint a dél-afrikai mutáns még annál a néhány napja dominánssá vált dél-angliai koronavírus-mutációnál is gyorsabban terjedhet, ami miatt az európai országok gyakorlatilag teljesen felfüggesztették a Nagy-Britanniába vezető légi és vasúti útvonalakat az elmúlt napokban.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19