Kemenesi Gábor: emberek, hordjatok maszkot!

A virológus szerint a maszkok működnek, és fontos, hogy idejében hordani kezdjük.

A maszkviselést jól és jókor kell bevezetni – mondja Kemenesi Gábor virológus Facebook oldalán egy ausztrál tanulmányra hivatkozva, mely szerint a maszkviseléssel kevésbé hagyjuk szaladni a vírust, kevesebb embert ér el, kevésbé telnek a kórházak és esnek ki munkaképes emberek a gazdaság motorjából.

„Teljesen mindegy, hogy milyen variáns, fizikai értelemben véve (a maszkok fizikai védelmet nyújtanak) ugyanazt a felépítésű/méretű és ugyanazzal az aeroszollal vagy cseppfertőzéssel terjedő vírust védjük ki. A dózis az egyetlen mutató, ami változott a Delta esetében (több vírust ürítünk), ám a megfelelően viselt maszknak ez sem lehet akadály” – írja közösségi oldalán Kemenesi, hozzátéve: Egy indiai tanulmányban 340 ezer ember kontrollvizsgálatával fontos megállapítások és való életre vonatkozó gyakorlati eredmények születtek. Így például az emberek csupán 30 százalékának maszkviselése esetén a COVID-19 megbetegedések száma máris 10 százalékkal csökkent.

Kemenesi pontokba szedi mondandója lényegét: 

• maszkviselés zárt térben, főként rossz szellőzésű, sok ember által látogatott helyeken nagyon fontos és hatásos a vírus terjedése ellen

• maszkviselés nagy tömegben szintén jótékony biztonsági faktor a vírus terjedése ellen

• lehetőleg jó szűrőképességű FFP vagy KN95 maszkot viseljünk (nem kilégzőszelepes!)

• oltottként is maszkozzak? – igen, az oltás kiválóan véd a súlyos megbetegedés ellen, ám hagy némi ablakot a vírus továbbadására, így oltottként is védjük a közösséget, egymást és részben magunkat is.

• jelenleg önkéntes a maszkviselés, de ez nem jelenti, hogy tilos lenne. Tengernyi tudományos adat van rá, hogy működnek, ráadásul jól működnek.

„Én a tudománynak hiszek, ezért viselem, mindenki mást is erre bíztatok”  – zárja sorait a virológus – idézi a 168ora.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19