Kiderült, hogy pontosan hányan távoztak most az állami egészségügyből

Március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, a kilépés mellett 4 ezren döntöttek.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) közölte, hogy a betegellátás mindenhol biztosított.

A korábbi jogviszony a törvény szerint március 1-jével szűnt meg, és a jelenleg kieső dolgozói létszám nem haladja meg az éves fluktuáció időarányos részét. Jelenleg felmérik, hogy a dolgozók mely szakmai területekről távoztak - írták.

Kiemelték, azzal, hogy csaknem 700-an érkeztek a rendszerbe "a magyar orvosok, szakdolgozók és egészségügyben dolgozók szakmai elkötelezettségének köszönhetően a betegellátást veszélyeztető helyzet sehol nem állt elő", csak egy-egy intézménynél merült fel "átmeneti humánerőforrás-hiány". Az intézményvezetők tájékoztatása szerint belső átcsoportosítással mindenütt képesek kezelni a helyzetet - olvasható az Okfő közleményében.

Hozzátették: a szervezet folytatja a tárgyalásokat az ágazat dolgozóival, szakmai szervezeteivel a felmerülő kérdések tisztázásáért.

Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató keddi sajtótájékoztatóján - a hétfő esti adatok alapján - azt mondta: az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését, de ez az arány akár 96 százalékig is felmehet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet