Kiderült, hol haltak meg a legtöbben Vas megyében koronavírusban 10 ezer lakosra számítva

A Telex.hu vitte fel térképre a koronavírusban elhunytak településekre bontott adatait.

Az operatív törzs számai alapján sokáig csak az derült ki, hogy megyei szinten hogyan oszlik meg a fertőzöttek száma, de azt nem, hogy településenként hányan fertőződtek és haltak meg. A K-Monitor adatigénylése révén viszont végre kiderült az elhunytak települések szerinti eloszlása is.

Legalábbis március 4-ig, ugyanis csak az addigi adatokat sikerült megszerezni jelentős késéssel, köszönhetően az operatív törzs hozzáállásának. Ez azért okoz némi problémát, mivel mint a Telex.hu rámutat: 2020. március 4. és 2021. március 4. között 15 476 ember halt meg koronavírusban Magyarországon, míg 2021. március 4-től mostanáig, azaz kevesebb mint három hónap alatt majdnem még egyszer ennyi, 14 257 halálos áldozat volt.

Mindenesetre a lap felvitte két térképre az adatokat, így jól emészthető, interaktív formában böngészhetők a településenkénti adatok, így a Vas megyeiek is. Az első térképen az látható, hogy melyik településen hányan haltak meg, míg a második azt mutatja be, hogy 10 ezer lakosra vetítve a 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken hányan haltak meg.

Utóbbi alapján kiderül, hogy Sárvár volt a legjobb helyzetben, hiszen ott csak 10 halálos áldozat jutott 10 ezer lakosra, míg Körmenden kétszer ennyi. Szombathely esetében 18 halottról beszélhetünk 10 ezer lakosra számítva, ami egyébként rosszabb a budapesti 16 halottnál.

Mint a lap rámutat, vannak a halálozást tekintve kiemelkedő települések, így például Lajosmizse, ahol idősotthon működött. Ezen kívül magas volt még az elhunytak aránya Kiskunfélegyházán (27/10 ezer lakos), Tiszakécskén (26/10 ezer lakos) és Balassagyarmaton (26/10 ezer lakos). Mindegyik helyen vannak idősotthonok, Balassagyarmaton járványkórház is működött - tette hozzá a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19