Napok óta folyik a találgatás, hogy Kim Dzsongun, az Észak-Korea diktátora él-e, halott-e, kómában van, vagy épp nyaral valahol. Teljes a bizonytalanság, hiszen sem Phenjan, sem az észak-koreai állami hírszolgálat nem közölt információt Kim haláláról, illetve sem a dél-koreai, sem az amerikai hírszerzés nem tud az állapotáról biztosat – vagy legalábbis nem hoztak nyilvánosságra információkat.
Szele Tamás, a térség szakértője a huppa.hu portálon is a bizonytalanságnak ad hangot a maga módján, amikor így fogalmaz: „Pillanatnyilag bátran elmondhatjuk, hogy Kim Dzsongun elvtárs, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője, az Államügyi Bizottság elnöke, a Koreai Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkapárt és a párt Központi Katonai Bizottságának elnöke, valamint egyéb címek birtokosa vagy életben van, vagy sem, ám ez kétségtelennek tűnik, mivel más lehetőség nincs.”
Majd így folytatja: „Mivel Koreát már évszázadokkal ezelőtt Remetekirályságnak nevezték bezárkózása miatt (az akkori koreaiaknak jó okuk volt erre: nem volt kedvük sem a kínai hódításhoz, sem a japán uralomhoz, sem a nyugati gyarmatosításhoz) ebben az országban komoly hagyományai vannak a titkolózásnak, nem is csoda, hogy sem a korábbi helyzetről, sem a mostaniról nincs semmiféle biztos információnk, főleg, hogy Észak-Korea politikai rendszere kétségtelenül a világ legelnyomóbb diktatúrája.”
Mindez mutatja és igazolja, hogy lehetetlen bármit biztosan állítani róla, a 24.hu foglalta össze azt, amit jelenleg tudni lehet: Kim Dzsongunnal, Észak-Korea diktátorával valami nincsen rendben. Egyes híradások szerint meghalt, egy szívműtétet követően; mások szerint ugyan nem halt meg, de agyhalott vagy vegetatív állapotban fekszik egy kórházban; esetleg valóban szívműtétje volt, és abból lábadozik; koronavírusos lett egy hozzá küldött kínai orvostól; él és virul, eltűnése, azaz április 13-a óta csak nyaral Vonszanban.
Ez tehát minden, és egyben mindennek az ellenkezője is, ami azért releváns mégis a maga bizonytalanságában, mert apját, Kim Dzsong Ilt és nagyapját, Kim Ir Szent is többször eltemette a külföldi média, mielőtt valóban meghaltak volna. A Washington Post oldalán az ország szakértője, aki könyvet is írt Kim Dzsongunról, Anna Fifield úgy fogalmazott: „Nem tudom. Senki sem fogja tudni, míg vagy Észak-Korea nem közli velünk, vagy ő vissza nem kacsázik elénk.”
A BBC tegnap arról írt, hogy a híreket, amelyek szerint Kim Dzsongun súlyosan beteg, kómában van vagy egy operációból gyógyul, mindig lehetetlen volt ellenőrizni. Egy dolgot nem tagadott senki, hogy szívműtétje volt. Azért sem lehet tudni semmit, mert Észak-Korea lakosságát nem tájékoztatják vezetőjük egészségi állapotáról, így a külvilág sem tud meg semmit, amíg ezt maga Észak-Korea nem akarja. Az egyetlen információs forrás, hogy az ország hogyan reagál a vezetője egészségi állapotáról szóló hírekre.
Jo Szungha, aki Dél-Koreában újságíróként dolgozik, a Facebook-oldalán arról írt, azt elhiszi, hogy a diktátornak egészségügyi problémái lehetnek, ám azokban a beszámolókban egy cseppet sem bízik, amelyek komoly veszélyről tudósítanak. A Kim család egészségi állapota a titkok titka, és aki azt állítja, hogy erről tényleg tud valamit, azt „regényírónak” nevezi.
Vasárnap az észak-koreai Rodong Sinmun állami újság azt írta, hogy a legfőbb vezető, Kim Dzsongun köszönetet mondott azoknak a munkásoknak, akik segítettek az észak-koreai Samjiyon városának átalakításában. A CNN úgy kommentálta, hogy ennek a hírnek a hitelességét nem tudja ellenőrizni, nem tudni, hogy a köszöntő levél közvetlenül a vezetőtől érkezett-e. Ugyanígy hivatkoznak arra is, hogy a hét végén Dél-koreai forrásuk azt mondta, Kim még mindig él.
A BBC szerint nem ez az első alkalom, hogy Kim Dzsongun egészségéről szóló pletykák terjednek el, és ezek mindig intenzív spekulációkat robbantanak ki. A CNN szerint Trump már az örökléssel foglalkozik, kijelentve, hogy nincs kijelölt utódja, így a nukleáris fegyverekkel kacérkodó, és egymilliós hadsereggel rendelkező országban kirobbanó esetleges hatalmi küzdelem komoly kockázatot jelent. Ugyanez a hírcsatorna azt is állítja, hogy az utódlásra Kim nővére, Kim Yo Jong tűnik a legkézenfekvőbb választásnak, aki a szent "Paektu vérvonalból" származik.
De ezek is csak találgatások és feltevések, így többet mi sem tehetünk, mint Szele kolléga elemzésének frappáns befejezésével zárunk: „Nem zárnám ki, hogy nem is lesz örököse, így hagyják az egészet, a rendszer működik, a kocsi gurul, egy élő utód még átrendezné a hatalmi viszonyokat hadseregen, párton, gazdaságon belül, és nem kell senkinek a felfordulás – amíg nem okvetlenül szükséges, Kim Dzsongun haló poraiban is ér annyit, mint korábban. Csak arra kell vigyázni, hogy senki se mondja meg neki, miszerint elhunyt. De azt úgysem merné megtenni senki. Már látom a következő észak-koreai filmsiker címét: „Kim Dzsongun halott és élvezi”.
Hozzátéve: ez volt a helyzet április 29-én, délben. Estére lehet, már más lesz.