Kiszámolták, mikor érik el teljesítőképességük határát a magyar kórházak

Decemberben Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora ezer lélegeztetett betegnél húzta meg a határt, ez azóta kicsit kitolódott. De nem sokkal.

Habár decemberben Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora még úgy nyilatkozott, hogy egyszerre 1000 koronavírusos beteg lélegeztetését bírja el a rendszer, azóta ezt a szintet már átléptük. Merkely is korrigálta szavait a portfolio.hu-nak nyilatkozva, ugyanis a hazai egészségügy és így a Semmelweis Egyetem teherbíró képességét is jelentősen növeli, hogy az egészségügyi dolgozók elsőként kaphatták meg Magyarországon a védőoltást.

Mint mondta, nem esnek ki olyan sokan a dolgozók közül, mint a korábbi hullámokban és emiatt szerinte az egészségügyi ellátók - számításai szerint - a korábbiakhoz képest

20-25 százalékkal jobban terhelhetők.

A számítás ez alapján nem túl bonyolult, a lap meg is tette, és úgy kalkulált, hogy az ellátórendszer effektív új felső határa valahol 1200-1250 lélegeztetett koronavírusos betegnél lehet. Ez pedig azt jelenti, hogy ha az elmúlt napokban jellemző ütemben romlik tovább a helyzet, akkor

3-4 nap múlva elérjük a rendszer teljesítőképességének határát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19