Ez volna a kommunisták iPadje?

Azt nem tudjuk, hogy humbug-e, mert az interneten sehol nem nyert megerősítést, de állítólag Kína vezetőinek készült a táblagép.

Az érintőképernyők egyre inkább kiteljesedő uralmával nem érdemes vitatkozni. Azzal már igen, hogy amit most közlünk, vajon igaz-e vagy sem, mindenesetre ha az egyik legnagyobb, ázsiai tech-világgal foglalkozó blogon cikkeznek róla, akkor jó okunk van feltételezni, hogy van alapja a leírtaknak. A leírtaknak, amik arról szólnak: egy eddig ismeretlen Red Group Number One nevű kínai gyártó egy olyan Android tabletet készített, amit kifejezetten az ország vezetőinek készült.

Ahogy írják, specifikációi egészen bíztatóak (Tegra 2 processzor, 1GB memória, Android 3.2 Honeycomb operációs rendszer), az ára láttán viszont még a legelszántabb hazafiak is meggondolják, hogy ne egy iPadet vásároljanak-e helyette feleennyiért - a "RedPad" ugyanis átszámolva nem kevesebb, mint 380 ezer forintot kóstál. És így néz ki:

-

Aki mégis a megvásárlására adná a fejét, az cuki bőrtokban kaphatja kézhez, amin arany dombornyomással tündököl a termék neve (Útlevél az információs szupersztrádára?) Magán a készüléken pedig számos előtelepített alkalmazást talál a rendszerbarát hivatalnok, elősegítendő fontos országmentő munkáját a hivatalban.

Erről beszélünk, ha tokról beszélünk:

-

Egyébként korántsem annyira hihetetlen, hogy létezzen egy ilyen, technológiai fejlesztések terén Kína egyáltalán nincs lemaradva - lehet, hogy az országban egyetlen embernek sem lehet Facebook-fiókja, de azt is jó tudni, hogy januári adatok szerint az óriási ország már most több mint félmilliárd internetezővel büszkélkedhet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű