Állítólag koronavírus-fertőzés miatt.
A Blikk születésnapja alkalmából szerette volna felköszönteni a kabarékirályt, ám felesége azzal fogadta őket, hogy nagyon beteg és emiatt kórházban kezelik. Részleteket azonban nem árult el, és vissza is sietett a házba. A lap munkatársai egyébként ajándékot is vittek a színész-humoristának, felesége azonban nem vette át, mert félnek a vírustól.
Egy nevét nem vállaló informátor azonban azt nyilatkozta a Blikknek, hogy Sast koronavírus-fertőzés miatt vitték kórházba, annak ellenére, hogy április óta teljesen be voltak zárkózva feleségével, senkit sem fogadtak az otthonukban a járvány miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!