Koronavírusban elhunyt férfi kapott védettségi igazolványt

Fia szerint ez kegyeletsértés. De nem ez az egyetlen furcsa eset.

Az RTL Klub Híradójának név nélkül nyilatkozó férfi elmondta, hogy édesapja 1-jén halt meg a kórházban, majd 17-én kézhez kapta a védettségről szóló igazolást. Ezt egyrészt érthetetlennek, másrészt kegyeletsértőnek nevezte.

A televízió egyébként beszámolt arról is, hogy volt olyan személy, aki két igazolványt is kapott: egyet azért, mert átesett a betegségen, egyet pedig azért, mert beoltották.

De beszéltek olyan családdal is, akik bár egyszerre voltak betegek, négyféle lejárati dátumú kártyát kaptak. Az anyának kilenc hónap az érvényesség, míg az egyik kisfiának csak hat hónap.

A hibákkal kapcsolatos kérdéseire nem kapott választ a televízió sem a kormánytól, sem az operatív törzstől.

A 444.hu ma számolt be arról Úgy kapta meg a magyar védettségi igazolványt, hogy épp koronavírusos 2021. March 17. 14:55 az esetről miszerint egy férfi pozitív PCR-tesztje március 13-án szombaton készült el, majd kedden, március 16-án hozta a postás a védettségi igazolványt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19