Letartóztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik vesztegetéssel gyanúsított felsővezetőjét és egy társát a bíróság - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben pénteken.
A nyomozás során a gyanúsítottak lakó- illetve tartózkodási helyén, munkahelyi irodáikban és gépjárműveikben tartott kutatások és lefoglalások során számos tárgyi bizonyíték került elő.
A megalapozott gyanú szerint egy vállalkozó a vele bizalmas viszonyban álló felsővezetőnél egy nagy értékű mobiltelefonért cserébe elérte, hogy pozícióját felhasználva soron kívül intézkedjen egy gazdasági társaságot érintő adóhatósági eljárás lezárása érdekében.
Az ügyészség vesztegetés elfogadása miatt gyanúsítottként hallgatta ki a NAV vezetőt, aki társával együtt tagadta a bűncselekmény elkövetését.
A NAV felsővezetőjének cselekménye egyike a legsúlyosabb korrupciós bűncselekményeknek, a terhére róható minősített vesztegetés öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a törvény szerint.
A nyomozó főügyészség indítványozta az őrizetben lévő gyanúsítottak letartóztatását, mert álláspontja szerint a szökés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel kerülhető el.
A bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.