Orbán Viktor: Éjféltől kötelező maszkot viselni a közterületeken – Frissítve

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy áprilisban lehet tömeges védőoltásokra számítani.

Kedd éjféltől, azaz szerda 0:00-tól kötelező maszkot viselni a közterületeken – jelentette be Orbán Viktor az M1-nek adott exkluzív interjújában kedd este. Hozzátette, ha a lakosság 80 százaléka hordja a maszkot, akkor az elegendő ahhoz, hogy a vírust minimum lelassítsuk.

A miniszterelnök megint Ausztriát hozta fel példának:

„Van egy laboratóriumunk, Ausztria, mindig őket nézem, az ő kancellárjukkal vagyok a legszorosabb kapcsolatban. Most van ott Magyarország, ahol egy héttel ezelőtt Ausztria volt. Mi még elfogadhatóbb állapotok között vagyunk, Nyugaton nappali kijárási tilalom is van, mi jól állunk.”

MTI/Balogh Zoltán

Elmondta azt is, december végén, január elején jön az EU-ból vakcina, amit az orvosoknak, kórházakban dolgozóknak, a közrend fenntartásában résztvevőknek és talán a legnagyobb bajban lévő betegeknek adhatnak be. Áprilisban jön egy nagyobb dózis, ami a tömeges oltásra lesz majd alkalmas.

Frissítés:

Másfél órával az interjú után a kormány a Facebookon közzétett egy pontosabb leírást is az új rendeletről. Ennek értelmében a 10.000 főnél nagyobb települések egyes közterületein lesz kötelező a maszkviselés, de a pontos területek meghatározásáról a polgármesterek döntenek. Sportolás esetén, valamint parkokban és zöldterületeken viszont továbbra sem kötelező a maszkviselés.

Kedd éjféltől kötelező a maszkhasználat a közterületeken is.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. november 10., kedd

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19