Abban minden frakció egyetértett, hogy maratoni volt a csütörtöki közgyűlés, és abban is, hogy a hangulat nem volt éppen békés. Ez utóbbi okairól persze eltértek a vélemények, az ellenzék szerint a városvezetés akarnoksága és módszerei okozták a nézeteltérést, a tisztségviselők szerint az ellenzék magatartása okozta a heves vitákat. De vegyük sorjában.
Politikai háttéralkuk
A tájékoztatók sorát a kialakult szokások szerint a Jobbik, pontosabban Balassa Péter kezdte. Ráadásul egy közgyűlésen kívüli eseménnyel, a Haladás VSE tegnapi küldöttgyűlésével
Haladás: Kovács László a régi-új ügyvezető elnök 2013. January 31. 17:24 . Ahol ismét elnökké választották Kovács Elődöt, ügyvezető elnökké Kovács Lászlót, és megválasztották az új elnökséget is.
Balassa mindezt botrányosnak és felháborítónak tartja, mert úgy véli, a politikai fogságban tartja az egyesületet. Pedig a sporttól alapvetően idegen a csalás és a stiklizés, a vezetőségbe igazi szakemberek kellenének. Most azonban beválasztották az elnökségbe a korábbi ügyvezetőt, Pintér Zoltánt, aki december 31-én mondott le, miután felmerült ellene a sikkasztás vádja. Az új elnök az MSZP emberének számít, az ügyvezető pedig a szocialisták irodavezetője volt. Balassa szerint mindez a politikai háttéralkuk eredménye.
A közgyűlésen történtekből a képviselő hét ügyet emelt ki. Mint mondta, problémák vannak a járási hivatalokkal, kevés az információ, az emberek nem tudják, hogy ügyeikkel hova is forduljanak. A hivatal honlapja sem működik, van némi általános információ, de konkrétumok nincsenek. Ezért érte a polgármestertől és a járási hivatal vezetőjétől, hogy tegyenek valamit a részletesebb tájékoztatásért.
Politikai háttéremberek
Megismételte az új parkolóautomatákkal
Gond nélkül csúszott be az ujjunk 2013. January 09. 07:32 kapcsolatos kifogásait is. Nem lehet bankkártyával fizetni, papírpénzt nem fogad el az automata, nehéz kivenni a parkolójegyet. Balassa azt is kifogásolja, hogy a kórház és az SZTK környéke más és más fizetőzónába tartozik. A kórháznál 100, az SZTK-nál 200 forint egy óra, pedig a betegek számára egységes tarifákat kellene kialakítani, úgy, hogy az SZTK környékét sorolják át az olcsóbb körzetbe.
Balassa megemlítette az adósságkonszolidációt is, fontos, de elképesztően szemfényvesztő lépésnek nevezve. Attól, hogy az állam átveszi a város adósságának egy részét, az adósság még megmarad, és azt az adófizetők fizetik majd vissza. A képviselő szerint azt kellene megvizsgálni, hogy nőhetett a város adóssága húszmilliárd forintra.
A MÁV-ingatlanok megszerzése pozitív dolog, de a közgyűlésen szóba került áfa-fizetési kötelezettséget meg kell vizsgálni – mondta. És az is jó lenne, ha elkerülnék, hogy politikai háttéremberek feldarabolnák a területet és odaadnák a haveroknak.
Magellán mutyi
A Városfejlesztési Kft. új igazgatójának 600 ezres fizetését vérlázítónak nevezte, hiszen a cég évente 25-30 milliós hiányt termel. Megemlítette a javaslatát, miszerint fele ekkora fizetést kellene adni az elején, aztán a teljesítmény alapján lehetne azon módosítani. De ezt a Fidesz-többség leszavazta.
Magellán mutyi – így vezette be a következő témát, és megint megígérte, hogy a Jobbik vizsgálatot indít az ügyben. Mert korábbi és jelenlegi képviselők is érintettek az ügyben, és miközben elértéktelenedik a terület, ki akarnak hátrálni a korábbi megállapodásból. Ezt az ügyet megnyugtatóan le kell zárni – fejezte be.
Horváth Zoltán (LMP) szerint a Torkos csütörtök rátette a bélyegét az ülésre, este 9 és 10 óra körül megfogyatkozott a Fidesz-frakció, csak az ellenzékkel együtt volt határozatképes a közgyűlés. Elmesélte, hogy az SZMSZ módosításhoz 14 pontos csomagot nyújtott be, ennek jó része az előterjesztés helyesírási hibáira hívta fel a figyelmet.
Újabb trükk
Viszont a második oldalra becsempészte azt, hogy a városi tévé közvetítse a közgyűléseket, bízva abban, hogy nem veszik észre. Sajnos, észrevették, és nem is szavazták meg. Közben azért ő is félt egy kicsit, mert az ilyen elbújtatás fideszes módszer, főleg akkor ijedt meg, amikor Marton Zsolt gratulált neki.
Pedig a tévéközvetítés leállításával a városvezetés nem érte el a célját, azt, hogy az ellenzék kevesebbet szerepeljen. Most újabb trükkel próbálkoznak, a politizálós blokkot késő estére rakják át, abban bízva, hogy akkor már kevesebben figyelik az ülést. Pedig ebben a részben fontos kérdések jönnek elő, olyanok, amik közvetlenül érintik a szombathelyiek életét.
Horváth megígérte, hogy ettől kezdve minden ülés elején javasolni fogja, hogy ezt a részt tegyék vissza az ülés elejére. Tudja, hogy le fogják szavazni, de legalább a figyelmet felhívja rá.
Az ellenzék jogai
A képviselő szerint a volt megyei intézményeknél az ellenzék kottájából játszik a városvezetés. 2011-ben az LMP és az MSZP közösen kezdeményezte, hogy a város vegye át a megyével közös fenntartású intézményeket, akkor szó nélkül lesöpörték ezt. Most viszont ezt a kezdeményezést valósítják meg.
Előhozta az elfogadott civil koncepciót, amit alapjában véve jónak tart, hiszen beépítették a javaslatokat. Viszont a civil szervezetek nehezményezik, hogy nincs rálátásuk a kulturális civil alap pénzeinek szétosztására, olyan szervezetek is pénzhez jutnak, amelyek sem számottevő tagsággal, sem érdemi tevékenységgel nem rendelkeznek. Így felmerül a politikai manipuláció gyanúja.
Az MSZP-SZTKE sajtótájékoztatóját Gyebrovszki János tartotta. Az SZMSZ módosításával kezdett, ami szerinte új, de az országos politikából ismert módon történt. Az eredeti terv arról szólt, hogy a törvényi változásokhoz kell igazítani a szabályokat, közben azonban egyéni módosító indítványokkal úgy átalakították, hogy csorbítsa az ellenzéki jogokat.
Az elődök sikerei
Így ezeket nem vitték végig a bizottságokon, és az ellenzék nem is ismerhette meg időben. A legfontosabb, hogy a napirend előtti felszólalásokat az ülés végére rakták át, ezek tegnap olyan fél 12 körül kerültek volna sorra. Szerinte az MSZP-SZTKE frakció tegnap bebizonyította, hogy öt képviselővel is el tudják húzni az ülést éjfélig.
Megemlítette az LMP-s kezdeményezést a tévéközvetítés visszaállítására, amit a Fidesz tartózkodással szavazott le, a nemleges szavazatokat nem merték vállalni.
Gyebrovszki szerint is eredmény, hogy a városnak csökken az adóssága. Tavaly azért megvolt a kísértés, hogy hitelt vegyenek fel, de nem kaptak. Az viszont felháborító, hogy a városvezetés a ciklusokon átnyúló beruházásokat a saját érdemeinek tudja be, és az elődök sikereit el akarják hallgatni. Jó példa erre, hogy a városháza földszintjén átfestették a beruházásokat bemutató táblákat. Pedig az elmúlt két és fél évben nem indult önálló fejlesztés.
Álságos ügy
Gyebrovszki szerint álságos, hogy az állam átveszi a város adósságának 40 százalékát. Eközben ugyanis közel 2,5 milliárdot el is vonnak a várostól. Igaz, hogy a korábbi kormányok is sorra vonták el a pénzeket az önkormányzatoktól, ám nem ilyen nagy mértékben, még a Bajnai-kormány is csupán 800 milliót vitt el Szombathelytől.
És jelentős adókat vetnek ki a száz százalékban önkormányzati tulajdonú cégekre. A Vasivíz Zrt. 320 millióval, a SZOVA 150 millióval, a Távhő közel 100 millióval több adót fizet majd az idén. Plusz a kormányhivatal 50 százalékkal kevesebb adót bérleti díjat fizet az okmányiroda használatért a SZOVÁ-nak, mint korábban a város.
A képviselő szerint a kormányhivatal el is vette volna ezeket a helyiségeket a várostól, azért nem tudták megtenni, mert már korábban a SZOVA tulajdonába adta a város. Ráadásul az önkormányzat ingyen adta át a technikai berendezéseket, bútorokat a kormányhivatalnak, sőt, tapasztalt munkatársakat helyeztek át oda, akiket most pótolni kell.
Az adófizetők pénze
Eközben volt megyei intézményeket adnak át a városnak, olyanokat, ahol komoly felújításokra, fejlesztésekre van szükség, és kénytelenek erre az adófizetők pénzét felhasználni.
Igaz, a város bevételei a cégek által fizetett adónak köszönhetően közel egymilliárddal nőttek. Javaslatot is tettek arra, hogy ezt a pénzt csak fejlesztésekre, munkahelyekre fordítsák. Gyebrovszki szerint a jelenleginél jobban ki kellene szolgálni a cégeket.
A képviselő kitért a távhő-rendeletre is. Mint mondta, az MSZP-s képviselők azért voltak kiakadva, mert évtizedek óta visszatérő problémát lehetett volna orvosolni. Igazságtalan az épületek belső fogyasztásának megosztása, így fordulhat elő, hogy egy kis lakásnak 700 ezres számlát küldenek ki.
Pénzpazarlás
A most beterjesztett rendelet nem ad lehetőséget a jogorvoslatra, pedig ez lett volna a lényeg, és arra sem, hogy kijavítsák az új rendszer okozta torzításokat. Gyebrovszki érdekesnek nevezte, hogy a kormányhivatal még a közgyűlés előtt kimazsolázta a tervezetet. Szerinte erre nem volt joga, ha törvényességi aggályai vannak, azt is csak utólag teheti meg.
Azt is furcsának tartja, hogy egyetlen lakótelepi fideszes képviselő sem szólalt fel, nem tiltakozott, pedig ez lett volna a feladatuk. A rendelet azonban nem ment át, eggyel kevesebb igen szavazatot kapott, egy fideszes képviselő nem szavazta meg. Reméli, hogy a következő ülésre átdolgozzák a tervet.
Előhozta a zárt ülésen történteket is. Szerinte a Városfejlesztési Kft. olyan, mint az állatorvosi ló, a cég működtetése valódi pénzpazarlás. Korábban az EU, az IVS pályázat miatt előírta a működését, ám ezt a baloldal olcsóbban akarta megtenni. A SZOVA munkatársaival, a SZOVÁ-ba integráltan, minimális költséggel.
Összeférhetetlenség
De kellett a munkahely Hende Csaba személyi titkárának, Pap Hunornak, akit kineveztek igazgatónak. Évente 25 milliós adósságot halmozott fel, jelentős létszámot vett fel, és óriási irodát bérelt. Aztán amikor a városvezetés nagy nehezen belátta, hogy ez így nem megy tovább, Pap Hunort tavaly októberben hathavi végkielégítéssel menesztették. Akkor még azt tervezték, hogy tényleg beviszik a céget a SZOVÁ-ba, az igazgatói feladatokkal a SZOVA egyik munkatársát bízták meg.
Aztán mégsem így tettek, új embert neveztek ki igazgatónak, havi bruttó 600 ezres fizetéssel. Aki nem más, mint az Savaria Rehab Team óvodai felújításainál elhíresült Oregon Kft. Korrupciós botrány – 10 százalék Martonnak és Szakálynak? - Frissítve 2010. September 16. 10:09 ügyvezetője. A cég neve szóba került a túlszámlázásoknál, később nem fizette ki az alvállalkozókat sem. Az akkori vizsgálat a fideszes obstrukció miatt akadt el.
Gyebrovszki elmondta, hogy a közgyűlés előtt két nappal a közbeszerzési bizottság előtt találkozott az illetővel, aki egy magáncéget képviselt egy óvoda-felújítási pályázatban. Ami már önmagában is összeférhetetlen egy önkormányzati cég igazgatói posztjával.
Felháborító lépés
A képviselő az IVS 2-ről is keményen fogalmazott. Annak célja a szociális városrehabilitáció, korábban Lazáry Viktor azt ígérte, ebbe belevonják az ellenzéket is. Volt is egy terv, amiben a Győrffy utcai terület felújítása szerepelt, ahol olyan helyzet van, ami nem tartható tovább. De erre nincs pénze a városnak, ezért jött volna jól az a pályázati lehetőség.
A Fidesz azonban átírta a terveket, kihagyta belőlük a Győrffy utcát, és beletette a református és az evangélikus templom felújítását. Amivel alapvetően nincs is baj, a templomok közösségi helyek, szociális funkciójuk is van, és a városképet is alakítják, de most fontosabb lett volna a Győrffy utcai terület rendbetétele.
Gyebrovszki szerint a városi tévé alapító okiratának módosítása egyértelmű, a tévé városi lapot akar kiadni. Már az is felháborító volt, hogy Czeglédy Csaba nem kapott választ kérdésére, miszerint a tévé valóban megszünteti-e a sportközvetítéseket.
De februárban elsőfokú bírósági döntés várható a Promed szerződése ügyében, és a cég jelenleg is kiadja a Savaria Fórumot. Ezzel vállalja a kockázatot, hogy ha a bíróság a városvezetésnek ad igazat, akkor ebben az időszakban ingyen látta el a feladatot.
„Ez cenzúra”
A képviselő megismételte a közgyűlésen elhangzottakat, meg kellene várni a bírósági döntést. De a városvezetés nem ezt tette, új lapot indít, párhuzamosan a jelenlegi SaFóval, így megoszlik a reklámpiac. Megemlítette, hogy Angyal László, a városháza kommunikációs vezetője korábban azt akarta, hogy a nyomdai munkák előtt mutassák be neki a kész újságot, és csak a beleegyezése után küldjék a nyomdába.
Hozzátette: ez cenzúra, és más fideszes városokban is így működik, Szombathely eddig tartotta magát.
A városvezetés sajtótájékoztatója ennél rövidebbre sikeredett. Puskás Tivadar polgármestert láthatóan felkavarta a tegnapi ülés, azzal kezdte, hogy ők más politikai kultúrában szocializálódtak, mint amit tegnap tapasztaltak. Kijelentette, tűrhetetlen a személyeskedés, a sok kirohanás, az iratok összetépése. Utóbbi a középkori könyvégetéseket juttatja az eszébe, ezért ment oda, és szedte össze a papírdarabokat.
Ellenzéki obstrukció
Puskás szerint ez a stílus eddig nem volt jellemző Szombathelyre, azt is látta,hogy az ellenzék obstrukciót hajtott végre, a végletekig elhúzta az ügyek tárgyalását. Aztán sorolta a fontos döntéseket.
Ilyen az adósságrendezés, a közgyűlés felhatalmazta őt a szerződés aláírására. Megemlítette a MÁV-ingatlanokat, a vasi skanzen (múzeumfalu) megszerzését, és azt, hogy van lehetőség több, használaton kívüli állami ingatlan tulajdonba vételére. A múzeum és a könyvtár átvételét, az IVS 2 indítását, az új ösztöndíjat, az autóipari centrum szervezetének megalapítását. Az okmányiroda bérleti díjával kapcsolatban kijelentette, a város ezentúl nem fogja fizetni a korábbi bérleti díjat, az államtól érkező évi tízmillió pedig plusz összeg lesz a SZOVA számára.
Lazáry Viktor alpolgármester a fejlesztésekről számolt be. Megköszönte az ellenzék támogatását a könyvtár és a múzeum átvételéhez, de megjegyezte, két hónappal ezelőtt még teljesen más volt a véleményük. Az OMK programjait az Agora szervezi majd, nem lesz fennakadás a közművelődésben – ígérte.
Rossz gyakorlat
Aztán elmondta, hogy 1,3 milliárdos fejlesztésekről döntött a közgyűlés. Az IVS 2 program 412 millió forint értékű, emellett 900 milliós pályázatot nyújtanak be három épület energetikai korszerűsítésére. A városházára, a Neumann iskolára és a Csodaország óvodára. Igaz, hogy több mint tízszeres a jelentkezés a keretre, de bíznak abban, hogy hasonlóan a korábbi évekhez, most is sikerrel pályáznak.
Lazáry szerint érthetetlen, hogy az ellenzék miért támadja a Városfejlesztési Kft-t, a fejlesztési ügyekben korábban konszenzus volt. Egy milliárdos projektet bonyolító cégnél nem magas a 600 ezres bér, hiszen ehhez megfelelő szakemberek kellenek. Ők egyébként örülnek, ha jó szakembereket találnak.
Kifejtette, hogy az előző ciklusokban az akkori ellenzéki képviselők nem támadták politikai indíttatásból a városfejlesztési projekteket, és azokat az országgyűlési képviselőket sem, akik ezekben sokat segíthetnek. Kijelentette, ez rossz gyakorlat az ellenzék részéről, de őket ez nem hátráltatja.
„Ez a helyes út”
Egy kérdésre kifejtette, hogy most olyan a helyzet, hogy a városnak nincs önkormányzati hetilapja, hiszen a közgyűlés felmondta a Promed szerződést. A cégnek nincs joga ahhoz, hogy Savaria Fórum néven újságot adjon ki.
A városi tévében olyan kollégák dolgoznak, akik a szakmai hátteret biztosítják egy új lap számára. Lazáry kijelentette, ez a helyes út, és ez jár a legkisebb költséggel. A tévé ügyvezetője meg fogja tenni a szükséges lépéseket, hogy az új lap minél előbb elinduljon.
A végén még megtudtuk, hogy a városi tévé új neve Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft.
A döntések nyilvánossága
Mivel Czeglédy Csaba nem vett részt az MSZP-SZTKE frakció sajtótájékoztatóján, felhívtuk, hogy megkérdezzük, miért tépte össze az előterjesztést. Két ügyet is említettem, ami miatt felhúzta magát. Az egyik az SZMSZ módosítása volt. Mint kifejtette, a demokratikus jogállamban a választott képviselő munkájának ellenőrzését a legjobban a döntések nyilvánossága jelenti.
A városvezetés már elvette a tévéközvetítést, most átrendezik a közgyűlés rendjét. A választópolgárok mindennapjait érintő ügyeket,problémákat az ülés végére rakták át, bízva abban, hogy így a vita rövidebb ideig tart.
Lehet azon mérgelődni, hogy hosszú egy közgyűlés, de mindenkinek az az érdeke, hogy kibeszéljék a problémákat. Tegnap megmutatták, hogy a végtelenségig lehet húzni egy közgyűlést, ha minden ügyet kitárgyalnak a legapróbb részletekig. Számukra most már ez az egyetlen eszköz maradt, ha kell, éjfélig is eltart egy ülés - mondta.
A másik a távhő-rendelet. Szeptemberben és októberben részletesen foglalkoztak az igazságtalan rendszerrel, azzal, hogyan fordulhat elő, hogy egy kis lakás 700 ezres fűtésszámlát kap. Konszenzus alakult ki arról, hogy olyan új rendelet kell, ami lehetőséget ad a jogorvoslatra.
Aztán eléjük került egy leegyszerűsített, kilúgozott tervezet, amiből éppen azok a dolgok maradtak ki, amelyekben korábban megállapodtak. És a Távhő igazgatója bejelentette, hogy a kormányhivatal vette ki ezeket a részeket.
Czeglédy szerint ezzel a kormányhivatal elvonta a városi képviselők jogkörét. Ha a hivatalnak jogi aggályai vannak, azokat utólag kellett volna jeleznie, de ez nem valószínű, hiszen a rendeletet jogászok készítették elő.
A képviselő szerint mindez egyértelműen mutatja, hogy ki fog üresedni az önkormányzatiság, ha a kormányhivatal előre eldöntheti, milyen anyag kerüljön a képviselők elé. Ráadásul úgy tűnt, hogy a városvezetés ebbe beletörődött. A papírtépéssel a tiltakozását akarta kifejezni.
Czeglédy hozzátette, mivel a közgyűlés nem fogadta el a távhő-rendeletet, reméli, hogy februárban ennél elfogadhatóbb tervezet kerül a képviselők elé.