Kutatóorvos: 80-90 százalékos átoltottság kell a járvány megállításához

És ettől elég messze vagyunk.

Ahogy arról lapunk is beszámolt Megszűnik a köztéri maszkhasználat, a kijárási tilalom, jöhetnek a rendezvények 2021. May 21. 07:48 , hétfő reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor 9 pontos enyhítést jelentett be, arra hivatkozva, hogy a hosszú hétvégén Magyarországon minden bizonnyal meglesz az ötmillió első oltás.

Lacza Zsombor, kutatóorvos, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese az ATV Start című műsorában azt mondta: nincs olyan, hogy túl gyors oltási kampány, a mostaninál is gyorsabban kellene haladni, és gyakorlatilag mindegy, hogy milyen vakcinával.

Lacza Zsombor
Testnevelési Egyetem

Mindez azért fontos, hangsúlyozta, mert ha nem oltatjuk át magunkat igen nagy arányban, 80-90 százalékban, akkor nem fog megállni a járvány, és még azok is meg fognak betegedni, akik már be vannak oltva – magyarázta, merthogy az oltások sem adnak 100 százalékos védelmet.

A kutatóorvos arra is figyelmeztetett, hogy amíg a koronavírus ilyen nagy számban tud szaporodni, addig újabb, fertőzőbb mutációkra lehet számítani, olyanokra, amik a meglévő védettséget kikerülik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19