Lehet, hogy a kevésbé fejlett oltás jobban véd a szupermutáns ellen

Most jobban járhat, aki keleti vakcinát kapott.

Boldogkői Zsolt, molekuláris biológus szerint jobban járhat az új szupermutánssal fertőzöttek közül az, aki keleti vakcinát kapott. A szakember az ATV híradójában beszélt erről.

Véleménye szerint  „a vektorvakcinákkal kapcsolatban azt lehet mondani, hogy ennek az előállítása hosszabb, mint az mRNS alapú vakcináké, 2-3 hónap alatt csinálják meg. De hogyha egy olyan mutáció történik, ami elsősorban a tüskefehérjére korlátozódik, akkor az ezeket az inaktivált vakcinákat kevésbé érinti, tehát valószínű, hogy a relatív hatásossága a Sinopharm vakcinának jobb lesz, mint a Pfizeré.”

Ha igaza van, akkor az AstraZeneca vagy éppen a Szputnyik is jobb védelmet adhat az új variáns ellen, mint az eddigi kutatások alapján legjobbnak ítélt Moderna- és Pfizer-vakcinák – írja a 168ora.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19