Az uniós átlagos átoltottsági ráta is nemsokára utoléri a magyart.
Hetek óta egyre lassabban nő Magyarországon az elsőre beoltottak száma. Mostanra már Belgium és Finnország is előrébb tart a legalább egy oltást felvettek arányában és néhány napon belül még számos más uniós ország is lehagyhat minket. A Portfolio számításai szerint az uniós átlagos átoltottsági ráta is nemsokára utoléri a magyart. Itthon a pénteki adatok szerint egy nap alatt csak 9332 ember kapta meg az első oltását, ami hosszú ideje a legalacsonyabb hétköznapi adat.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!