Hatalmas bulival hozta el a szombathelyi színészzenekar a nyarat a Szimfónia-udvarba

Tavaly is megtették, talán rendszert kellene ebből csinálni.

Esős, hűvös, szomorkás volt a május, erre június elején a Mágikus Mintha úgy felforrósította a levegőt a zsinagógaudvarban, hogy azóta beköszöntött a nyár.

Mágikus Mintha koncert a Szimfónia-udvarban
Németh Richárd

Tavaly május végén játszottak ugyanitt, akkor azt írtuk A Mágikus Mintha meghozta a nyarat Szombathelyre 2018. May 27. 15:51 , hogy meghozták a nyarat Szombathelyre. Múlt heti előzetesünkben egyenesen a feladatuknak szabtuk A Mágikus Mintha feladata, hogy elhozza a nyarat Szombathelyre 2019. May 31. 17:30 ugyanezt. A koncert előtt Szabó Róbert Endre azt mondta, magasra tettük nekik a lécet, de igyekeznek megfelelni az elvárásoknak.

Mágikus Mintha koncert a Szimfónia-udvarban
Németh Richárd

Ami sikerült is. Már fél kilenckor hosszú sor várta a bejutást, nem csak a kávézóban, az utcafronti teraszon, hanem a járdán is sorba állt a közönség. Bent pedig teltház, zsúfoltság és óriási hangulat.

Mágikus Mintha koncert a Szimfónia-udvarban
Németh Richárd

Nem tudjuk, hányan voltak, de a nagyjából 100-120 emberre tervezett udvarba alig fértek el, még el sem kezdődött a műsor, már a színpad előtt álltak a rajongók.

Mágikus Mintha koncert a Szimfónia-udvarban
Németh Richárd

Műsort írtunk, mert ez nem csak koncert, több annál. Színészekről van szó, akik akkor is játszanak, amikor zenészeket alakítanak, értő módon kommunikálnak, irányítják a közönséget.

Mágikus Mintha koncert a Szimfónia-udvarban
Németh Richárd

Itt nem is a zenéről van szó főleg, közönségről és közösségről, önfeledt buliról, ahol a színpadon legalább akkora a hangulat, mint a küzdőtéren.

Mágikus Mintha koncert a Szimfónia-udvarban
Németh Richárd

Maga a Szimfónia-udvar nyári koncertsorozata is erről szól. Egy közösségről, ahol gyönyörű környezetben jó zenék szólnak, és mindenütt mosolygós arcok vannak. A nyár üde, hangos, de kellemes színfoltja.

Mágikus Mintha koncert a Szimfónia-udvarban
Németh Richárd

És még csak most kezdődik az idei sorozat A Mágikus Mintha feladata, hogy elhozza a nyarat Szombathelyre 2019. May 31. 17:30 ! Június 14-15-én a Bloomsday két koncertje költözik ide, majd június 28-án a Tuan Limited és a Gargantua lép fel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra