Nem átlagos történet a tiéd, Anna. Hogyan mutatnád be magad az olvasóinknak? Úgy hallom, hogy most épp Milánóban éled az álmot. Miként is kezdődött nálad a modellkedés?
Hello, Hegedűs Anna vagyok. Mit is mondhatnék a kezdetekről? Anyukám mesélte hogy már háromévesen imádtam pózolni a kamerának. Ne de melyik három éves ne csinálná ezt? Az igazi “kezdet” 15 éves koromban volt, az első műtermi fotózással. Egy pécsi online magazin szépségversenyére jelentkeztem - hasonló ahhoz, mint a Nyugat Királynője nálatok - ahol, mint egy tündérmesében, rögtön első helyet értem el. A díj az volt, hogy Pestre mehettem a Fanny magazin fotózására.
Felteszem, a szüleid rettentő büszkék voltak rád.
Épp ellenkezőleg! Nagyon féltettek, és nem tartották jó ötletnek a fotózást. Azt mondták, fiatal vagyok még, és az iskola legyen az első. Hiába kaptam Pesten ajánlatokat, engedtem nekik, és nem írtam alá semmit. Persze nem tudok rájuk neheztelni emiatt, hiszen azt akarták, ami nekem a legjobb. Engem viszont nem hagyott nyugodni a dolog, addig győzködtem őket, hogy három év múlva végül sikerült rávennem apukámat, hogy eljöjjön velem egy castingra. Amikor látta, hogy mennyire élvezem a modellkedést, végül beadta a derekát, így aláírhattam a szerződést az első ügynökségemmel.
Úgy néz ki, téged nem lehet egykönnyen megállítani, ha el akarsz valamit érni. Az érdekel a legjobban, hogy hogy néz ki egy ilyen szerződés?
Különböző szerződések vannak, szigorúbbak és kevésbé azok. Vannak olyanok, melyek még azt is megszabják, hogy az ügynökség beleegyezése nélkül nem vágathatod le a hajad, amit én túlzásnak tartok. Aztán vannak kizárólagos szerződések, amikor csak az ügynökséged által szerzett ajánlatokat fogadhatod el. Az én szerződésem a legjobb, mert ugyan külföldön csak az ügynökségemen keresztül dolgozhatok, itthon nem korlátoz semmiben. Az ügynökségekkel is vigyázni kell, van egy-két nagyon lehúzós. Hiába reklámozzák magukat mindenhol, csak a pénzre hajtanak, és nem segítenek semmiben. Szerencsére a mostani ügynökségem nem ilyen, a Zoommodelsnél vagyok, és a legőszintébb cég, akikkel valaha dolgom volt.
Kanyarodjunk vissza a történetedhez. Itt egy 18 éves modell Pesten, elhalmozva ajánlatokkal, de innen még nem volt egyenes az út. Voltak olyan köztes állomások, amik fontosak voltak neked?
Először elvégeztem néhány modelliskolát Pesten, és így sikerült olyan kapcsolatokat szereznem, amikkel előre juthatok. Sokat köszönhetek egy fotós barátomnak, Lacinak, akivel együtt dolgoztunk, és castingokra is elvitt. Életem legszebb pillanata volt, amikor Király Tamás modelljeként vonulhattam végig a kifutón a 2010-es Fashion Deluxon. Ebből újra megerősítést nyertem, hogy ez az, amit csinálni akarok, és hogy jó is vagyok benne! De nem Milánóba kerültem rögtön, addig még volt egy-két állomás…
Igen, láttam a képeidet Indonéziából, biztosan emlékezetes élmény lehetett. Milyen volt ott dolgozni, hogyan kezelik a modelleket egy egészen más kultúrában?
El nem tudom mondani, mekkora különbség volt, és mekkora élmény az a három hónap Jakartában. Az ügynökség kijött elénk a reptérre, mindenhova autóval vittek minket. Amikor véletlenül egyedül merészkedtünk ki a hotelből, hogy elmenjünk boltba vagy ilyesmi, akkor megállítottak minket az emberek, autogramot kértek, és közös képet szerettek volna. Igazi sztárokként kezeltek minket. Persze mindenhol más, Párizsba és Prágában is fotóztunk, de mindenhol máshogy kezelik az embert.
Mi a helyzet Milánóval, ami hivatalosan is a modellkedés fellegvára? Milyen ott modellnek lenni? Biztosan hatalmas a konkurencia.
Konkurencia, az van. Rengeteg a modell, kezdők és vérprofik is. És sokkal önállóbban kezelnek minket. Persze nagylány vagyok, és Milánó egyáltalán nem olyan veszélyes, mint Jakarta. A reptéren itt buszra ültem, és úgy mentem az ügynökséghez. Persze, ettől még így is mindenben segítenek, ha nem értem meg a címeket elsőre, akkor leírják nekem, mindenki nagyon kedves, mindenki nagyon csinos. Az ügynökség irodája nagy és fényes, hatalmas asztalok és laptopok, szóval amikor beléptem, éreztem, hogy jó helyen vagyok.
Tudod már, hogy mennyi ideig maradsz még kinn?
Először úgy volt, hogy csak egy hónapra jövök ki, de annyira meg voltak velem elégedve az ügyfelek, hogy meghosszabbították a kinntlétemet, amit én persze a legnagyobb örömmel fogadtam. Imádok itt lenni, és remélem hogy még maradok egy kicsit.
Hogy képzeljük el a hétköznapjaidat? Csak a csillogás, bulik, luxus, kemény munka, vagy…?
Amikor nem castingra megyünk, akkor olyanok vagyunk, mint akárki más. A lakótársaim modellek, promóterek és a barátaink, mi is csak pizzát rendelünk és játszunk az XBoxon mint akárki más. Szerencsére nagyon jól kijövünk a lakótársakkal, máris vannak barátaim, mindenki szeret eljárni vacsizni, meg bulizni. Persze, ha másnap fotózás van, inkább pihenünk, mert ott százszázalékosnak kell lennünk, nincs kifogás.
Anna, sok sikert! Innentől pedig inkább beszéljenek a képek, négy galériát töltöttünk tele velük. Nézzék meg az összeset, mert gyönyörűek!
