Magyarország is korlátozásokat vezet be a Dél-Afrikából érkezőkkel szemben

Az uniós tagállamok egyetértettek abban, hogy szükség van a korlátozások bevezetésére.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint az Európai Unió Tanácsa november 26-án megvitatta az újonnan azonosított, B.1.1.529-es dél-afrikai variánsára adható lehetséges uniós válaszlépéseket, a megszületett javaslat szerint pedig a dél-afrikai régióból érkező személyek esetében a nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozásáról, és e korlátozás esetleges feloldásáról szóló tanácsi ajánlás szerinti vészfék mechanizmust lenne érdemes alkalmazni – írja az atv.hu.

„Az ülés résztvevői fontosnak találták, hogy a Botswanából, Szváziföldről, Lesothoból, Mozambikból, Namíbiából, a Dél-Afrikai Köztársaságból és Zimbabwéből érkező utasok esetében a tagállamok vezessenek be tesztelési és karanténkötelezettséget. A hazai intézkedések előkészítése megkezdődött, a módosított kormányrendelet megjelenése a mai napon várható” – áll a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19