Májustól Szerbiában is gyártják az orosz Szputnyik V vakcinát, ezzel a nyugat-balkáni ország lesz az első európai állam, amely az orosz oltóanyagot előállítja és exportálja - jelentette be Nenad Popovic innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli szerb miniszter.
Hozzátette: a gyártás első fázisában 4 millió Szputnyik V vakcina készül.
Szerbia emellett Kínával és az Egyesült Arab Emírségekkel közösen felépít a területén egy üzemet, amelyben a kínai Sinopharm oltóanyagát fogják előállítani már októbertől - jelentette be csütörtökön Aleksandar Vucic államfő Abu-Dzabiban. Az elnök úgy fogalmazott: "megmentettük Szerbiát".
Szerbiában jelenleg négy vakcina hozzáférhető, az amerikai-német Pfizer/BioNTEch, a brit-svéd AstraZeneca, az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm oltóanyaga. Eddig mintegy 1,8 millió ember kapta meg az oltás legalább egy adagját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!