Már felállványozták a szombathelyi Brenner-villa épületét - Hamarosan felvonulnak a munkagépek is

Akkor az egyházmegye sajtótájékoztatót is tart majd.

„Elkezdődött a szombathelyi Brenner-villa épületének felállványozása” – írta meg néhány nappal ezelőtt az ugytudjuk.hu. Mostanra szinte az egész épületet felállványozták.

Igaz, korábbra ígérték a munkák elkezdését, de évtizedek után végre történik valami a teljesen lepusztult épülettel.

Megkérdeztük az új tulajdonost, a Szombathelyi Egyházmegyét arról, milyen ütemterv szerint zajlik majd a felújítás és mennyibe kerül. Arról is érdeklődtünk, mekkora összeg gyűlt eddig össze adományokból, hiszen az egyházmegye még tavaly októberben gyűjtést hirdetett a felújításra, és továbbra is várják a jószándékú adakozók felajánlásait.

Azt a választ kaptuk, ha már munkagépek is lesznek a területen, akkor tartanak majd egy sajtótájékoztatót, amelyen minden fontos információt megosztanak a nyilvánossággal.

Felállványozott Brenner villa
Zsolt

Még tavaly szeptemberben derült ki, hogy a Szombathelyi Egyházmegye 100 millió forintért megvásárolta a város egyik ikonikus épületét, a Brenner-villát, ami 25 évig üresen állt.

Székely János megyéspüspök októberben lapunknak úgy fogalmazott, 100 millióért megveszi az egyház a Brenner-villát, de még nem tudják pontosan, mit kezdenek vele 2023. October 02. 17:45 azért vették meg a becsültnél jóval drágábban az épületet, hogy megmentsék azt a pusztulástól.

Több időpontot is kitűztek Ha minden jól megy, húsvét után elkezdődhet a szombathelyi Brenner-villa felújítása 2024. March 19. 14:43 már a felújítás megkezdésére. Először úgy volt, hogy idén márciusban, majd pedig húsvét után indul a munka, de mostanáig elhúzódtak az egyeztetések.

Felállványozott Brenner villa
Zsolt

A lényeg, hogy így június végére beálltak a rajtvonal elé. Bár még némi időbe telik, hogy a felújított villában gyönyörködjünk, de az biztos, hogy a felálványozott épületnek is jobban örülnek a szombathelyiek, mint a romok látványának.

A tervek szerint a villában helyet kap majd egy Brenner-emlékhely és egy nagy rendezvénytér is. Utóbbi kapcsán Székely János azt mondta, ezt lehet majd használni esküvőhelyszínként, de ő maga el tud képzelni itt konferenciákat, koncerteket és egyéb kulturális programokat is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek