Az elmúlt napon három beteg mintájában azonosították magyar kutatók a koronavírus brit vírusvariánsát – közölte Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs mai tájékoztatóján. „Nyilvánvaló volt, hogy Magyarországot sem kerülheti el, sajnos halljuk, hogy már Európa-szerte találkozunk ezzel a variánssal” – tette hozzá.
Ez a mutáció az eddigi adatok szerint 50-70 százalékkal gyorsabban fertőz, és jellemzően a fiatalokat érinti jobban, de a betegség lefolyása nem súlyosabb - számolt be a hvg.hu. A lap emlékeztet, hogy a mutáció több mint 30 országban tűnt fel korábban, például Ausztriában és Szlovákiában, de jelen van Németországban, Törökországban, Kanadában és az Egyesült Államokban is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!