Mától tilos a közterületi alkoholfogyasztás

Új tilalmat vezetett be a kormány a járvány miatt.

Szerda este a Magyar Közlönynek két száma és egy melléklete is megjelent, bennük számos intézkedéssel. A 289. számú közlönyben viszont csupán egyetlen intézkedés szerepel, de ebben a kormány megtiltotta a közterületi alkoholfogyasztást mindenhol, azokon a helyeken is, ahol egyébként más jogszabály eddig nem tiltotta.

A közterületen történő szeszesital fogyasztás év végi korlátozásáról címet viselő kormányrendelet szerint "2020. december 24. napjától 2021. január 3. napjáig azon a közterületen is tilos szeszesitalt fogyasztani, ahol ezt más jogszabály nem tiltja. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és 2021. január 3-án hatályát veszti." - írja az infostart.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19