Egy helyi kutatócsoport szerint a A SARS-CoV-2 vírus olyan sok mutáción ment keresztül, hogy egyszerűen meghibásodott, és kihalt Japánban, írja a 444. Japánban Európával ellentétben mintha elvágták volna a delta variáns új fertőzöttjeinek felfelé ívelő görbéjét.
Sokan azzal magyarázzák a vírus visszaszorulását, hogy kifejezetten magas az átoltottság, a távolságtartást és a maszkviselést pedig komolyan veszik.
Ez azonban nem magyarázza a vírus ilyen szintű visszaszorulását. Ituro Inoue, a japán Nemzeti Genetikai Intézet kutatója a Niigata Egyetem szakértőivel végzett közös kutatásában arra jutott, hogy a szigetországban meglévő vírustörzsek között hirtelen megemelkedett az olyan vírusok aránya, amikben az egyik, a fertőzésért felelős fehérje hibás, és ez vetette vissza a megbetegedéseket.
A szakember szerint ha nem ez lenne a helyzet, akkor most, amikor fokozatosan enyhítenek a járványügyi szabályokon, nőnie kellene az esetszámoknak, de nem nőnek – idézi a hvg.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!