Megérkezett a Pfizer új Covid-gyógyszere az EU-ba

Bizonyos feltételek mellett jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség csütörtökön a Pfizer által fejlesztett Covid-elleni tabletta forgalmazását az unió területén.

A Paxlovid nevet viselő gyógyszert a magas kockázati csoportba eső felnőttek kezelésére lehet majd használni. Jelenleg csak egy maroknyi uniós ország vásárolt be a gyógyszerből, ezek között megtalálni Olaszországot, Belgiumot és Németországot is írja a hvg.hu a Reuters nyomán.

Nem a Paxlovid az egyetlen szájon át szedhető Covid-gyógyszer, az USA-ban már a Pfizer terméke mellett engedélyt kapott a Merck által gyártott molnupiravir is. Ennek is zajlik az uniós engedélyeztetése, bár ez egy lassabb folyamat, mivel a cég tavaly novemberben kénytelen volt felülvizsgálni a tesztfázisban készült adatokat, ugyanis a gyógyszer lényegesen kevésbé bizonyult hatékonynak, mint azt korábban gondolták.

A tesztek azt mutatják, hogy a Paxlovid viszont nem csak a korábbi variánsok, de az omikron ellen is hatásos lesz – idézi a napi.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19