Nyolcvanéves korában elhunyt Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa – adta hírül a zenész szóvivőjére hivatkozva a BBC.
"Mérhetetlen fájdalommal jelentjük be szeretett Charlie Wattsunk halálát. Békésen hunyt el egy londoni kórházban a mai napon, családtagjai körében” – írták.
A zenekar három héttel ezelőtt jelentette be, hogy Watts nagy valószínűséggel nem tart velük a szeptember végén kezdődő amerikai turnéjukra, mert az egészségi állapota nem engedi. A közleményben azt írták: a dobosnak több időre van szüksége ahhoz, hogy felépüljön egy meg nem nevezett beavatkozás után.
A beavatkozásról akkor Watts szóvivője azt mondta, hogy teljes sikerrel zárult.
A zenészt 2004-ben torokrák miatt kezelték.
Watts 1963 januárjában csatlakozott a Rolling Stones tagjaihoz, Mick Jaggerhez, Keith Richardshoz and Brian Joneshoz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!