A Szombathelyi Zsidó Hitközség két képviselője, Sugár Judit elnök és Spiegler Tibor, a hitközség tagja, helytörténeti gyűjtő voltak a Nyugat.hu podcaststúdiójának vendégei a közelmúltban.
A hitközség tagjai még évekkel ezelőtt úgy döntöttek, kitárják a kapukat és megmutatják a szombathelyieknek, hogyan próbálják megtartani megélni zsidóságukat, és elhatározták, igyekeznek közelebb vinni a zsidó kultúrát és vallást az emberekhez.
Megannyi program, kiállítás valósult meg a szervezésükben, a Zsidó Udvar pedig ikonikus helyszíne lett a Savaria Történelmi Karneválnak. Megőrizni az elődöktől kapott örökséget, hozzátenni valamit a világhoz: ez a célja a közösségnek.
Többek között az alábbi témákat érintettük beszélgetésünkben:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!